Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Németország az otthonuk, Törökország a hazájuk

2018. szeptember 26. 16:02

Erdogan a hétvégén Németországba látogat. Az ott élő törökök többsége úgy érzi, ők a török kormány alá tartoznak, az ő elnökük Erdogan.

A nyáron Mesut Özil esete kavart nagy vihart Németországban, mely egyben a közbeszéd legfontosabb kérdésévé is tette a törökök helyzetét. A sztárfocista példája mutatta meg igazán, hogy az integráció nem működik, vagy legalábbis nem úgy működik, ahogyan azt a német társadalom gondolta.

A téma most újra aktuálissá vált, mert a hétvégén Recep Tayyip Erdogan Németországba látogat.

Fotó: AFP

A vizit kapcsán érdemes felidézni néhány tanulmány és kutatás eredményét. Sőt, ezeknél is beszédesebb adat, hogy a török elnöki rendszer átalakításáról szóló szavazáson a Németországban élő törökök kétharmada Erdogan ötletét támogatta. Nagyobb arányban szavaztak mellette, mint a Törökországban élő törökök.

A Focus által idézett szakértők szerint a "német törökök" többsége egyre inkább eltávolodik Németországtól, Erdogan pedig ezt használja ki. A török elnök tulajdonképpen egy belső, kulturális harcot vív Németországban.

Az egyre erősödő török állam is hasonló hatást vált ki, a németországi törökök úgy érzik, valaki végre megvédi őket, miközben Németországról azt gondolják, hogy magukra hagyta őket.

Egy 2017-es tanulmány szerint a németországi törökök 51 százaléka jobban bízik a török kormányban, mint a németben, és csak 37 százalék azoknak az aránya, akik ezt fordítva gondolják. Ebben a kutatásban fogalmazták meg azt a mondatot is, ami nagyon jól illik akár Mesut Özilre, akár a "német törökök" többségére:

Németország az otthonuk, Törökország a hazájuk."

Érdekesség egyébként, hogy ez a helyzet Ausztriában is. Ott 70 százalékban támogatták Erdogant a törökök a népszavazáson. Németországban hivatalosan 2,8 millió török származású ember él, durván a felüknek van török állampolgársága. Ausztriában 200 és 300 ezer közé teszik a törökök számát, közel 110 ezer ausztriai töröknek van török állampolgársága.

Mind Németországban, mind pedig Ausztriában nagyon komoly probléma, hogy míg az őslakosok születési rátája 1,3 körül van, addig a törököké 2,4 fölött, ami még az egyéb bevándorlókénál is magasabb arány. Tehát amíg átlagosan 100 német nőnek 130 utódja lesz, addig 100 németországi töröknek 240. Nem nehéz belátni, hogy ezek az arányok hova vezethetnek.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Felgyújtottak három AfD-s autót Németországban

Felgyújtottak három AfD-s autót Németországban

amerika, london, párizs

Szerdáról csütörtökre virradó éjjel Essen városában lángoltak az autók, személyi sérülés nem történt.

Nagy pofont kaptak a liberálisok: hivatalos, hogy az oroszok egyáltalán nem befolyásolták a 2016-os amerikai elnökválasztást

Nagy pofont kaptak a liberálisok: hivatalos, hogy az oroszok egyáltalán nem befolyásolták a 2016-os amerikai elnökválasztást

amerika, london, párizs

Végleg kipukkadt a liberálisok álhír-buborékja: William Barr sajtótájékoztatón jelentette be, hogy semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy akár Donald Trump, akár más amerikai állampolgár összejátszott volna az oroszokkal az elnökválasztással kapcsolatban.

Egy svéd imám azt akarja, hogy a kormány segítse a visszatérő terroristák integrációját

Kashif Virk imám szerint az Iszlám Állam volt harcosainak csak a megfelelő iszlámra van szükségük az integrációhoz, szerinte ugyanis az egykori terroristák simán élhetnek újra normális életet akár Svédországban is.

Biztos környezetbarát az elektromos autó?

Biztos környezetbarát az elektromos autó?

ökojobb

Egy tanulmány részletesen foglalkozott azzal, hogy vajon az elektromos autók tényleg annyival zöldebbek-e, mint amennyire promózzák azokat. Arra jutottak, hogy nem biztos, és még az is lehet, hogy a sokat szidott dízelek kisebb ökológiai lábnyommal rendelkeznek.

Bajban vannak az európai liberálisok

Bajban vannak az európai liberálisok

amerika, london, párizs

Tovább dagad a pártfinanszírozási botrány Brüsszelben, a bevándorláspárti liberálisok még most sem tudnak elszámolni a multiktól kapott támogatásokkal.

Zuckerbergék még az e-mailekhez is hozzáfértek

Zuckerbergék még az e-mailekhez is hozzáfértek

century-on

Azt írják, már bánják, és a jövőben változtatnak majd ezen.

Salvini: Olaszország kikötői továbbra is zárva maradnak a migránstaxik előtt

Az olasz belügyminiszter a Líbiában dúló harcok óriási kockázatairól beszélt.

Orbán: a legfontosabb politikai kérdésekben egyetértés van Brazília és Magyarország között

Orbán: a legfontosabb politikai kérdésekben egyetértés van Brazília és Magyarország között

kétharmad

A miniszterelnök hivatalában fogadta Eduardo Bolsonarót, a brazil képviselőház külügyi és védelmi bizottságának elnökét.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére