Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Német képviselő: "nem létezik olyan, hogy nép"

2018. május 7. 18:48

BERLIN, 18:48

Robert Habeck, a német Grünen (Zöldek) vezetője szerint a nép nem létezik. Az AfD felháborodott a kijelentésen.

Habeck az Informr című internetes lapnak nyilatkozott. Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan, hogy népárulás (Volksverrat, magyarul inkább nemzetárulásnak hívjuk ugyanezt), azt felelte:

ez egy náci kifejezés. Nem létezik nép, így nem beszélhetünk arról sem, hogy elárulják a népet"

– fogalmazott.

Fotó: AFP

A politikusnak az iszlámról nem volt ilyen sarkos véleménye az interjúban, bár megjegyezte, hogy sok a feszültség az iszlámon belül, de alapvetően egy színes kultúrának tartja azt – idézi a politikust a Junge Freiheit.

Az AfD észak-rajna-vesztfáliai elnöke, Uwe Kamann szerint a Zöldek el akarják tüntetni a német államot és a német népet, a fenti kijelentés pedig alkotmányellenes.

Jörg Meuthen, az AfD vezetője hétfőn azt mondta, hogy természetesen létezik olyan, hogy német nép, mint ahogyan olasz, spanyol, francia vagy török nép is. A bajorországi AfD szerint pedig új politikára van szükség, egy olyan politikára, ami a németeket szolgálja.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Szijjártó: erős és sikeres Európa a cél

A külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendezvényén fejtette ki gondolatait.

"Magyarországra megbízható szövetségesként tekintenek Washingtonban"

Magyarországra megbízható és partneri viszonyt kínáló szövetségesként tekintenek Washingtonban - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az amerikai fővárosban.

Ausztrál kormányfő: nem írjuk alá a migrációs paktumot

Ausztrál kormányfő: nem írjuk alá a migrációs paktumot

amerika, london, párizs

Ausztrália nem fogja aláírni az ENSZ migrációs paktumát, mert az veszélyeztetné az ország határait - jelentette ki Scott Morrison miniszterelnök.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma.

Vizsgálat indult Macron pártja ellen

Vizsgálatot indított a párizsi ügyészség annak érdekében, hogy kiderüljön, honnan kapott Emmanuel Macron francia államfő pártja 144 ezer eurós összegben adományokat a tavalyi évben.

A férfinak inget, a nőnek bikinit ajánlott a ruhabolt: erre elszabadult a feministák pokla

A férfinak inget, a nőnek bikinit ajánlott a ruhabolt: erre elszabadult a feministák pokla

amerika, london, párizs

Nagyon kiakadt egy magát nőjogi egyesületnek nevező feminista gittegylet a Marks & Spencer egyik kirakata miatt.

Magyar film készült Bud Spencerről

Magyar film készült Bud Spencerről

szabad vasárnap

A premier péntek este lesz az M5 kulturális csatornán.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére