Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"Nem vitás, Gyurcsány a baloldal igazi jelöltje"

Bokor Gábor

2018.03.15. 21:38

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetõje szerint a balliberális pártok közös tüntetésén egyértelmûvé vált, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal igazi miniszterelnök-jelöltje.

A frakcióvezető az MTI-nek reagált arra, hogy a baloldali pártok közös március 15-i, budapesti megmozdulásán a Demokratikus Koalíció elnöke ezen bejelentette: vasárnap délutánra tárgyalni hívja az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, készek megtenni azt, amit eddig soha, tárgyalni akarnak a Jobbikkal.

Gyurcsány Ferenc a politikai jellemtelenség megtestesítője: kommunista ifjúsági vezetőként kezdte, most pedig azokat hívja tárgyalni, akiket korábban ő nevezett nácinak, s ezt még néhány héttel ezelőtt is megerősítette."

– mondta Gulyás Gergely, aki szerint a Jobbiknak és különösen a Jobbik szavazóinak ideje elgondolkodniuk azon, pártjuk hogyan juthatott olyan mélyre, hogy vonzó partner legyen az országot tönkretevő, a magyar nemzettel való közösséget megtagadó Gyurcsány Ferenc számára.

A frakcióvezető megjegyezte, hogy a vasárnapi tárgyalás azoknak a politikai erőknek a tárgyalása lesz, akik hatalomért és a pénzért bármilyen elvet készek sutba dobni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére