Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nem kímélte a terror Európát ebben az évben

Tóth Hanna

2015.11.20. 11:30

Noha a világ többi részéhez képest Európában még mindig jóval kisebb a fenyegetettség, 2015-ben több száz ember vesztette életét terrorcselekményekben.

Annak ellenére, hogy Európa még mindig jóval biztonságosabb, mint a világ többi része, idén több olyan nagyobb támadás is történt a kontinensen, amely megrázta a világ közvéleményét. Ezek közül kiemelkedik a mostani párizsi merényletsorozat, amely Európa-szerte komoly biztonsági kérdéseket vetett fel, összekapcsolva azt a bevándorlás és az európai menekültpolitika fenntarthatóságának ügyével.

A legjelentősebb számú halálos áldozatot követelő merényletek Európán belül Törökországban, Ukrajnában és Franciaországban történtek. A legtöbb merényletet magára vállaló elkövetők: a donyecki szakadárok, az al-Kaida, a Kurd Munkáspárt (PKK) és a mindenhol hírhedt Da’es, valamint a hozzá köthető magányos farkas merénylők. Utóbbit kiemelve leszögezhető, hogy ebben az évben jelentősen megugrott kontinens-szerte az ilyen elkövetők száma.

 

  • Az év legelején egy női merénylő robbantotta fel magát Isztambulban. A merénylet során egy rendőr belehalt sérüléseibe. A nő Isztambul turistanegyedének központjában követte el a merényletet, nem messze a Hagia Szophia Múzeumtól egy rendőrőrsnél. A támadást először a szélsőbaloldali Forradalmi Népfelszabadító Pártfront vállalta magára, azonban ezt később visszavonták.
  • Egy nappal az isztambuli események után két fegyveres rontott rá a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségére. Brutálisan végeztek 12 emberrel. A merényleteket az al-Kaidához köthető személyek követték el

 

  • Két nappal a Charlie Hebdo-merényletet követően Amedy Coulibaly túszul ejtett több embert egy párizsi kóserboltban. A túszdrámának négy áldozata volt. Ezt a merényletet már a Da’es vállalta magára.
  • 2015. január 13-án tüzérségi lövedék csapódott egy buszba Kelet-Ukrajnában, Donyecktől nem messze. A busz civileket szállított a kijevi kormány ellenőrzése alatt álló Mariupol városból. 12 ember vesztette életét.
  • 2015. január 22-én Donyeckben tizenkét ember halt meg egy trolibuszmegállóban, egy ember pedig egy arra haladó autóban vesztette életét. Kijev a szeparatistákat, illetve az orosz vezetést vádolta a véres támadással.
  • Oroszbarát felkelők 2015. január 24-én merényletet hajtottak végre Mariupolban. A támadókat a Donyecki Népköztársaság embereiként azonosították. A kelet-ukrajnai háború alatt többször összecsaptak már itt a szembenálló felek.
  • Februárban rakéták csapódtak az ukrán hadsereg főhadiszállásába, valamint a környező lakóépületekbe a frontvonaltól mintegy 50 kilométerre lévő Kramatorszk városában.
  • Február 14-15-én Koppenhágában egy fegyveres lövéseket adott le a koppenhágai kulturális központ kávézójára, amelyben rendezvényt tartottak a szólásszabadságáról. Az eseményen jelen volt a svéd karikaturista Lars Vilks is, aki korábban karikatúrát készített Mohamed prófétáról. Testőrei odébb rántották a rajzolót, akit így nem ért lövés, de egy másik 55 éves férfi meghalt. Február 15-én este egy zsinagógánál is lövöldözés volt, amelynek egy fiatal biztonsági őr esett áldozatául.
  • Február 22-én robbantásos merénylet történt a kelet-ukrajnai Harkiv városában, ahol Ukrajna egységéért rendeztek felvonulást a kijevi Majdan-tüntetések elleni beavatkozás évfordulóján.
  • Áprilisban a boszniai Zvornikban megtámadott egy rendőrőrsöt egy fegyveres férfi. A rajtaütésben egy rendőr meghalt, két másik pedig megsebesült. A biztonsági erők végül lelőtték az elkövetőt, a 24 éves Nerdin Ibricet.
  • Június 26-án iszlamista támadás áldozata lett egy férfi egy kelet-franciaországi gyárban. A támadó a hírek szerint iszlamista zászlót hordott magánál. A gyárban több robbanóeszközt is találtak. Az elkövető egy háromgyerekes családapa Yacine Salhi, aki rajta volt a francia rendőrség radarján: 2006-ban nyitottak aktát róla radikalizmusa miatt, de 2008-ban lezárták azt, mert nem gondolták, hogy támadást akarna elkövetni Franciaországban.
  • Július 20-án egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a török Suruc városában, a Kobaniba tartó Szocialista Ifjúsági Szövetség táborában harminckét ember halálát követelve. A merénylet mögött az Iszlám Állam állhatott.
  • Augusztus 2-án a törökországi, többnyire kurdok lakta Dogubeyazitban kurd lázadók robbanószerrel megrakott teherautóval hajtottak neki a katonai rendészet épületének. Az öngyilkos merényletben két katona meghalt, további huszonnégy megsebesült.
  • Augusztus 21-én az Amszterdam-Párizs vonaton Kalasnyikovval lövöldözött egy fiatal marokkói származású férfi Ayoub El Kahzani, az utasok éberségének köszönhetően senki sem vesztette életét.
  • Berlinben szeptember 17-én egy rendőr lelőtt egy férfit, aki rátámadt egy rendőrnőre. A támadóról később kiderült, hogy iszlamista terroristaként tartották nyilván. A támadásban a rendőrnő is megsebesült.
  • Október 10-én az Iszlám Állam robbantott Ankarában, amelyben 102 ember vesztett életét. Ezt követően Erdogan Törökország szerte hajtóvadászatot indított a szervezet ellen.

 

  • 2015. november 13-án este Párizsban több helyen merényletsorozatot követtek el iszlamista terroristák, a támadást a Da’es vállalta magára, 131 ember életét vesztette.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére