Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nem elmebeteg a Teréz körúti robbantó, azaz büntethetõ

Sümeghi Lóránt

2016.12.19. 08:28

A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi védõje szerint fordulatot hozhat az ügyben a gyanúsított antropológiai vizsgálata, Brunner Tamás errõl a Magyar Idõk hétfõi számában beszélt.

A védő a lapnak azt is elmondta, befejeződött a robbantással gyanúsított 23 éves P. László elmeorvosi vizsgálata, de annak eredményéről személyiségi jogokra hivatkozva nem beszélt, mindössze annyit közölt, hogy az elmeorvosi szakértői eredmény a nyomozás menetét nem befolyásolja. A lap azonban hatósági forrásból úgy tudja, hogy

az elmeorvosi vizsgálat eredménye alapján a gyanúsított büntethető."

Az ügyvéd antropológus bevonását indítványozza, hogy megállapítható legyen, a robbantás helyszínén és időpontjában térfigyelő kamera által rögzített felvételen látható robbantó és P. László fizikai adottságai mennyire egyeznek. Brunner Tamás a lapnak elmondta, amennyiben az antropológus szerint a fizikai jellemzők jelentősen eltérnek, akkor ez fordulatnak tekinthető, és akkor álláspontja szerint igazolást nyer, hogy nem védence az, akit keresnek a hatóságok.

Mint ismert, szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el.

A Magyar Idők beszámolt arról is, a merényletben megsérült két rendőr teljes gyógyulása még várat magára, elsősorban pszichikai lábadozásuk vesz sok időt igénybe, de mindketten visszatérnének a szolgálatba.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére