Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

NEM!

gfg

2016.09.20. 09:28

Október 2-án népszavazás. Mondd el a véleményed: igen vagy nem? - Fûrész Gábor: NEM

Nemet mondani sohasem könnyű. Főleg egy olyan világban, ahol romantikája van az igeneknek. Igent mondani nemes, szép dolog. Egy egész életet le lehet élni igenekkel. Mondj igent! Ennyi kell.

Akkor válik az ember könyörtelenül felnőtté, amikor megtanul nemet mondani.

Október másodika a nemekről szól. Egy haverom azt kérdezte, mi jobboldaliak, hogyan tudunk majd a tükörbe nézni „azután”. Megtagadtuk az együttérzést, elhagytuk a szolidaritást az idegennel, a szomszéddal, a „felebaráttal”.

Valóban így van ez?

Kő van a szívünk helyén? Képtelenek vagyunk az együttérzésre, az empátiára? Sőt, erkölcstelenné váltunk?

Mennyivel könnyebb lenne megnyitni a kapukat és beengedni mindenkit. Tekintet nélkül a következményekre, engedve az együttérzés parancsának.

És valóban, melyikünk nem gondolkodott el ezen az alternatíván az elmúlt másfél évben. Pontosan azért, mert az együttérzés nem jobb-, vagy baloldali képesség.

Mindannyian (ha csak nem vagyunk pszichopaták) képesek vagyunk az empátiára, arra hogy beleképzeljük magunkat mások helyzetébe, hogy átérezzük a szenvedést, amit a másik arcáról olvasunk.

Nincs afelől kétségem, hogy aki látta a Casino Royale című James Bond-filmet, amiben a 007-es kínzói szétverik a székhez kötözött ügynök heréit, annak önkéntelenül is összerándult a gyomra. Az empátia ugyanis zsigeri ügy.

De bölcs dolog-e az érzések feltétlen késztetéseire hallgatni, a probléma természetétől függetlenül? Főként olyan bonyolult és visszavonhatatlan következményekkel járó folyamatok esetén mint a migráció, a népvándorlás.

Az empátia egy speciális érzelem. Olyan, amelynek morális következményei vannak. A szenvedő embert, az áldozatot meg akarjuk védeni, segíteni akarunk neki. Méghozzá azonnal. Nem véletlen, hogy az emberi faj rendelkezik ezzel a képességgel. Gyermekeink vannak, családtagjaink vannak, akiket meg kell védenünk. Adott esetben képesek vagyunk ezt az érzést kiterjeszteni az idegenre is. Miért ne tegyük akkor? Feltétel nélkül, azonnal.

A hangsúly itt az empátia „feltétel nélküli” és „azonnali” elemén van. Ha valamire feltétel nélkül törekszünk, azt jelenti: nem vagyunk, nem lehetünk tekintettel annak következményeire – legyenek azok bármilyenek.

Érdemes megfigyelni mennyi hasonlóság van az empátia és egy másik (vele ellentétes előjelű) érzés, a düh között. A düh is azonnali, következményekre való tekintet nélkül ösztökél cselekvésre és van morális tartalma – hiszen dühösek alapvetően vélt vagy valós igazságtalanság, méltánytalanság, vagy erőszak láttán leszünk.

A dühre is szüksége van az emberi fajnak a túléléshez, ahogy az empátiára is. Mégis van amikor mindez kevés. Kevés, ha olyan komplex és súlyos (milliók életét érintő) problémákkal kerülünk szembe, amelyek egyszerűen nem kezelhetők az együttérzés interperszonális síkján, ahol én segítek neked, vagy te segítesz nekem, szemtől szemben.

Nem kérdés, hogy a bevándorlók között is sok az áldozat. Széthullott, szétbombázott országok, dezintegrálódott államok, diktátorok, éhezés áldozatai. Amerika és más nagyhatalmak politikai intervencióinak áldozatai. Hamis ígéretek áldozatai: „wilkommenskultur”, Angela Merkel, George Soros, „wir schaffen das” (sikerülni fog).

Kiszolgáltatottságuk azonban nem elegendő indok arra, hogy Európa és benne Magyarország maga is áldozatává váljon egy olyan történelmi folyamatnak, amelyben milliók áramlanak a jobb élet reményében hozzánk, magukkal sodorva a radikális iszlámot, a szalafizmust, a saría törvényeket, a nők elleni erőszakot, a terrort, a munkanélküliséget, a társadalmi integráció képtelenségét.

Nem azért, mert ezek az emberek bűnösek, elvetemültek, gonoszak lennének (éppen annyian vannak ilyenek közöttük, mint közöttünk). Egyszerűen idegenek. Idegenek óriási tömegei. Idegenségük nem szűnik meg attól, hogy ölelgetni kezdjük őket. Idegenségük természetes és nem megszüntethető. Meg tudunk ismerni több millió embert? Meg tudjuk érteni ennyi kultúra sajátosságait, furcsa szokásait, gondolkodásmódját? Van arra időnk és lehetőségünk, hogy valós, empatikus kapcsolatba kerüljünk velük, egyenként átérezve problémáik súlyát?

Persze hogy nem. Ne hazudjunk magunknak. Nem is ez a dolgunk.

Keresztény kultúrába születtünk, még akkor is, ha nem vagyunk vallásosak. Ismerjük a felebarát és a „szomszéd” elfogadására, segítésére felszólító morális parancsokat. Ezért abban kell segítséget nyújtanunk, hogy a számunkra idegen, saját szülőföldjén maradhasson, ott folytathassa életét, ahová tartozik. Vagy legyen hova visszatérnie. A szülőföld elhagyása mindenkinek szenvedés. A visszatérés pedig öröm. Ez is olyan univerzális emberi, mint az együttérzés képessége.

Számunkra azonban más morális szempontok is mérvadóak. Meg kell védenünk saját országunkat, saját családjainkat, mindazt amiért megdolgoztunk. Felelősséggel tartozunk értük.

Szét is oszthatnánk vagyonunkat az ideérkező rászorulók között, mégsem tesszük ezt. Senki sem teszi ezt. A Soros alapítványok sem. Maga Soros György sem, pedig vagyonából eltarthatná a 2015-ben Európába érkezett másfél millió embert. Mégsem teszi. Helyette azt mondja: az európai emberek és kormányaik tartsák el őket. Az együttérzés morális megelégedése tehát az övé, következménye pedig a miénk.

Az Amnesty International, az Eötvös Károly Intézet vagy a Helsinki Bizottság (és más hazai Soros körbe tartozó alapítványok) többet költenek a kvótanépszavazás bojkottját népszerűsítő kampányaikra, mint az itt ragadt menekültek megsegítésére.

Nekünk akkor miért kellene bűntudatot éreznünk? Elsősorban saját családjainkért, saját országunkért tartozunk felelősséggel. Az idegen érdeke e tekintetben harmadlagos.

Angela Merkel, pártja berlini választásokon elszenvedett veresége után beszédet tartott, már a megbánás hangján. „Ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekét, mert Németországot felkészületlenül érte a menekültválság” – nyilatkozta. Sajnálja a „wilkommenskulturt”, a migránsok kontroll nélküli beengedését és az integrációs kísérletek kudarcait.

Néhány hónapja még nem sajnálta. Mert a naiv együttérzés elhomályosítja a következményeket, azok súlyát és visszafordíthatatlanságát.

A kijózanodás bűntudathoz vezet. Pontosan azért, mert az empátia kevés, különösen ha közben cserben hagyjuk azokat, akik valóban hozzánk tartoznak, akikért valóban felelősséggel tartozunk. Saját közösségünket, saját kultúránkat.

Ezért kell megtanulnunk nemet mondani. Akkor is ha nehéz. Nemet a meggondolatlanságra, nemet a vakságra, nemet a naiv együttérzésre, nemet az érzelmek impulzív iránymutatásaira, nemet a fekete-fehérre festett valóságra.
Nemet az ellenőrizetlen bevándorlásra. Nemet a betelepítési kvótára.

Ezt diktálja a józan ész.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére