Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Négy év alatt 72 százalékkal nõ az egészségügyi dolgozók bére

888.hu

2018.12.19. 14:53

A következõ négy évben újabb 72 százalékkal nõ az egészségügyi dolgozók bére, az emelés a védõnõket is érinti - közölte az Emberi Erõforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy az egészségügyi szakdolgozók átfogó béremelése 2016-ban kezdődött, akkor 26,5, 2017-ben 12, idén 8 százalékos béremelés történt.

Az eredetileg jövő novemberre tervezett 8 százalékos béremelést előrehozzák júliusra, majd 2020 januárjában 14, novemberében 20, végül 2022 januárjában további 30 százalékos béremelés lesz – ismertették.

Ezzel 2016 januárja és 2022 januárja között átlagosan 163 százalékkal emelkedik a szakdolgozók bére, ami azt jelenti, hogy 2022-ben több mint 2,5-szer többet fognak keresni, mint 2016-ban – hangsúlyozták.

Kiemelték: a védőnők is bekerülnek az egészségügyi szakdolgozói bértáblába, így a béremelés mintegy 83 ezer egészségügyi szakdolgozót – ápolót, szakápolót, diplomás ápolót, asszisztenst, szakasszisztenst, szülésznőt, dietetikust, gyógytornászt, valamint nem egészségügyi főiskolai szintű végzettséggel rendelkező dolgozót – és védőnőt érint.

Az Emmi már dolgozik a részletes bértáblákon, amelyeket a jövő évi garantált bérminimum is befolyásol majd, hiszen a szakdolgozók bére ahhoz is kötött. Február második felére várhatóan elkészül a bértáblákat rögzítő kormányrendelet, amely már részletesen tartalmazni fogja fizetési osztályok szerint, hogy kinek mennyivel nő a bére – olvasható a közleményben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére