Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

NATO-fõtitkár: Európát is elérhetik az észak-koreai atomrakéták

888.hu

2017.10.30. 08:28

Észak-Koreának már olyan rakétái vannak, amelyek képesek elérni Európa területét, tehát az európai NATO-szövetségesek is veszélyben vannak - jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO fõtitkára ázsiai útja során.
TOKIÓ, 08:28

Észak-Koreának már olyan rakétái vannak, amelyek képesek elérni Európa területét, tehát az európai NATO-szövetségesek is veszélyben vannak – jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára ázsiai útja során.

Úgy véljük, hogy Európa is az észak-koreai rakéták hatótávján belül van, a NATO-szövetségeseink is veszélyben vannak"

– mondta a főtitkár egy japán lapnak nyilatkozva. Hozzátette, hogy a katonai szövetség fennállása során mindig megvédte tagjait a ballisztikus rakéták általi fenyegetettségtől, ám a jelenlegi helyzetben főként békés, diplomáciai úton kívánják megoldani a konfliktust.

A főtitkár hétfőn Japánba látogat, ahol a Abe Sindzó miniszterelnökkel fog tárgyalni, valamint Icunori Onodera védelmi miniszterrel is találkozik. Stoltenberg kedden mielőtt Dél-Koreába utazna tovább, meglátogatja a Jokosuka tengeri támaszpontot.

A NATO eddig nem avatkozott be Észak-Korea és az USA, Dél-Korea és Japán konfliktusába, ám támogatja az amerikai törekvéseket a régióban.

Szombaton az amerikai védelmi miniszter, James Mattis járt Dél-Koreában. A miniszter egyértelműen fogalmazott:

Ne legyenek kétségeik, bármilyen támadás az Egyesült Államok és szövetségesei ellen kudarcra van ítélve. A nukleáris fegyverek használatát masszív katonai válasz fogja követni, amely hatékony és lehengerlő lesz"

– mondta Mattis szombaton.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére