Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
bulvár
 
 
 
 

Mr. Bean is kiállt a nikábot viselő nőket kritizáló Boris Johnson mellett

2018. augusztus 10. 11:30

Az ikonikus Mr. Beant alakító Rowan Atkinson brit humorista és színész szerint teljesen felesleges az a hisztéria, amelyet főként a baloldal csapott azután Nagy-Britannában, hogy Boris Johnson volt brit külügyminiszter postaládákhoz hasonlította a nikábot viselő nőket.

Korábban megírtuk, a hírhedten szabadszájú exkülügyminiszter, Boris Johnson egy, a The Telegraph című brit konzervatív napilapban megjelentetett publicisztikában kommentálta a nemrég bevezetett, dán burkatilalmat előíró törvényeket. Írásában többek között kitért arra, hogy nem tartja jó ötletnek a teljes tilalmat, azonban hangsúlyozta, hogy bizonyos helyszíneken – mint például az egyetemeken vagy az iskolákban – szükség van az efféle korlátozásokra. Majd a nikábot viselő nők kapcsán megjegyezte,

szerintem eleve nevetséges, hogy bizonyos emberek úgy néznek ki, mint a postaládák."

Ezt követően a burkát hordó nőkre is kitért. Azzal példálózott, hogy ha egy diáklány úgy érkezne az iskolába vagy egy egyetemi szemináriumra, mint egy bankrabló, akkor is hasonló lenne a helyzet: azok, akik az ilyen döntések felett rendelkezhetnek, jogosan kérhetnék ezen kiegészítőknek a levételét. 

Postaládákhoz hasonlította a nikábot hordó nőket a volt brit külügyminiszter

Johnson mondatait azonnal felkapta nemcsak a brit, hanem a világsajtó is. Főként balról, de még jobbról is kapott hideget-meleget, a brit Konzervatív Párt pedig azt fontolgatja, hogy etikai eljárást indít Johnson ellen, aki amúgy oszlopos tagja a pártnak. Ugyanakkor akadtak olyanok is, akik kiálltak a volt külügyminiszter mellett. Egyes politikusok, mint a konzervatív Andrew Bridgen szerint a botrányosan gyengén teljesítő Theresa May konzervatív miniszterelnök helyére joggal pályázó Johnson karakterét még azelőtt akarja az establishment megsemmisíteni, hogy a politikus eredendő népszerűsége és Brexit-pártisága esélyes kihívóként ábrázolja a következő választásokon.

Ám nemcsak politikusok álltak ki Johnson mellett, hanem az ikonikus Mr. Beant alakító Rowan Atkinson brit humorista és színész is, aki karrierje során több ízben is sütött már el hasonló, az egyházat és vallásokat megcélzó könnyed vicceket. Atkinson kifejtette, "egész életem során élveztem a szólásszabadság előnyeit, melyhez hozzátartozik az is, hogy az ember a vallásokkal is viccelődjön.

És azt gondolom, Boris Johnson postaládás vicce kifejezetten humoros, és mivel minden vallást megcélzó vicc botrányt okoz, nincs értelme emiatt bocsánatot kérni. Egy dologért érdemes csak, ha valaki olyan viccet mesél, ami egész egyszerűen nem vicces. De ez kifejezetten az."

Emlékezetes, Johnson a múltban is élt hasonló kaliberű megszólásokkal, ám komoly diplomáciai gondok eddig sohasem adódtak belőlük. A volt külügyminiszter a múltban többek között kecskebaszóként hivatkozott Erdoganra, Putyint egy házimanóhoz hasonlította és Barack Obama kenyai örökségét is firtatta már nyilvánosan.

OLVASTAD MÁR?

bulvár
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
"A gender szak egy politikai eszköz a liberálisok kezében"

"A gender szak egy politikai eszköz a liberálisok kezében"

kinyílott a pitypang

Az Angardban ismét összecsaptak a jobb és baloldal megmondóemberei. Ezúttal a gender volt a téma.

5,5 millió migránst telepítenének Spanyolországba

5,5 millió migránst telepítenének Spanyolországba

amerika, london, párizs

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint annak érdekében, hogy Spanyolország finanszírozni tudja a nyugdíjrendszerét, 5,5 millió bevándorlót kellene befogadnia, noha a spanyol fiatalok 34%-a munkanélküli. Az országban amúgy már 4,6 millió migrációs hátterű személy él.

Ezt gondolják a turisták Orbán Viktorról

A jelek szerint a turisták odavannak a magyarokért. De mit gondolnak a magyar politikáról és Orbán Viktorról?

Soros katonái védelmükbe vették a gender-tanulmányok szakot

Soros katonái védelmükbe vették a gender-tanulmányok szakot

kétharmad

Tiltakozó levelekkel bombázzák az Emberi Erőforrások Minisztériumát (EMMI).

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak a nap legfontosabb hírei.

Merkelék jóváhagyták a harmadik nem bevezetését

Merkelék jóváhagyták a harmadik nem bevezetését

amerika, london, párizs

A genderlobbi újabb győzelmet aratott, már nemcsak férfiak és nők lesznek Németországban, hanem hivatalosan is bevezetik a "vegyes" kategóriát.

Ismét besült a 444: csak a tények zavarták őket

A felesen Uj Péter közvetítette a Vidi Malmö elleni meccsét. Hiába drukkolt izomból a svédeknek, nem jött be.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére