Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

Mozgalmat indított a hazug polgármester

2018. november 18. 17:41

Márki-Zay Péter, aki azzal vétette magát észre, hogy két orbitális hazugsággal szállt be a hódmezővásárhelyi kampányba, most mozgalmat alapított egy csapatnyi értelmiségivel. Végre egy új, "független" mozgalom, amely az EU-s és az önkormányzati választáson is darálja az ellenzéki pártokat az összefogásmantrával.

Márki-Zay Péter már rögtön politikai karrierje kezdetén két orbitális hazugsággal vétette észre magát. A politikus 2017 decemberében kezdett kampányolni, hogy elnyerhesse Hódmezővásárhely polgármesteri székét. Először azt állította, hogy az indulása miatt rúgták ki állásából. Majd beindította a hazugsággyárat és azt állította, hogy azért szereltek fel köztéri kamerákat a háza elé, hogy megfigyeljék. Később a hódmezővásárhelyi kórház orvosait, nővéreit, dolgozóit igyekezett lejáratni. Ezekben az esetekben mind kiderült, hogy Márki-Zay Péter hazudott. Mindez azonban nem riasztotta vissza azon ellenzéki értelmiségieket, akik most közösen mozgalmat alapítottak a hazug polgármesterrel.

Márki-Zay a polgármesteri cím elnyerése óta az ellenzék egyik lieblingje, az áprilisi Fidesz-győzelem után tartott legnagyobb ellenzéki demonstráción is főszónok volt.

Márki-Zay a Momentum május elsejei tüntetésén.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Régóta lehetett tudni, hogy a hazug polgármester mozgalmat szeretne alapítani és ez a mai napon sikerült is. A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott, a mozgalom megalakulásáról szóló közlemény szerint

megtartotta első ülését a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége."

Az első sajtóközleményből az ellenzéki pártok és szavazók legrosszabb rémálma bontakozik ki. A lényeg ugyanis az ÖSSZEFOGÁS.

"A mozgalom fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen egy hiteles polgármester-jelölt és őt támogató képviselőjelöltek nyerjék el a helyi közösségek bizalmát. 2014-ben Siófok, 2015-ben Veszprém, 2018-ban Hódmezővásárhely, Balmazújváros és Rákospalota is megtanított bennünket arra, hogy az állampárt csak összefogással győzhető le. Azok, akik széleskörű egyeztetés nélkül saját jelölteket indítanak, maguk is hozzájárulnak a korrupció és a megfélemlítés rendszerének fennmaradásához" – írják a hivatásos rettegők.

A mozgalom alapító tagjai azok a baloldali értelmiségiek, akik szeretnek úgy beleszólni a pártpolitikába, hogy közben semmilyen felelősség nem nyomja a vállukat. A névsor:

  • Dr. Márki-Zay Péter, a hazug polgármester;
  • Dr. Hadházy Ákos, ex-LMP-s;
  • Dr. Ábrahám Júlia, ex-LMP-s;
  • Dr. Bod Péter Ákos, közgazdász;
  • Elek István, ex-LMP-s;
  • Dr. Kaltenbach Jenő, jogász, lovagkereszt-visszaadó;
  • Kész Zoltán, hivatásos gyűlölködő;
  • Dr. Lengyel Róbert, Vona-hívő, siófoki polgármester;
  • Lukácsi Katalin, hobbi-kereszténydemokrata;
  • Dr. Magyar György, Mr. 13 százalék;
  • Dr. Mellár Tamás, hivatásos független, a Párbeszéd parlamenti frakciójának tagja;
  • Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere.

A mozgalom a bemutatkozását a jövő év elejére tervezi a közlemény szerint.

Úgy tűnik tehát, hogy megvan Gulyás Márton mozgalmának utódja. Remélhetőleg az új mozgalom is a megszokott elánnal darálja majd az ellenzéki pártokat, amíg Gyurcsány halászik a zavarosban.

Ehhez sok sikert kíván a 888!

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Orbán adventi koszorújáról osztott meg egy képet

Advent harmadik vasárnapja van ma. A kormányfő erről posztolt a Facebookon.

Juncker, a kvótakirály ismét beégette magát

Juncker, a kvótakirály ismét beégette magát

amerika, london, párizs

Mondhatni: most is hozta "szokásos formáját" az Európai Bizottság (EB) vezetője.

Kikiáltották rasszistának, mert elmondta, hogy szereti a fehér embereket

A hallgató felfokozott hangulatban méltatta a fehér embereket, akiknek - állítása szerint - sokat köszönhet a világ. Mindezért az internet "elfogadó" népe rögtön rasszistának kiáltotta ki az egyetemistát.

Egyre több gyermek születik Magyarországon

Egyre több gyermek születik Magyarországon

Az egész Európai Unióban jellemző demográfiai válság leküzdésére az egyes tagországok más-más módszert alkalmaznak: hazánk a családok biztonságának megteremtését, illetve a gyermekvállalás ösztönzését tűzte ki célul. Az elmúlt években kedvező változások kezdődtek Magyarországon a házasságkötések és gyerekvállalási kedv terén is. Mindeközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyerekekre milyen veszélyek leselkednek az online térben, éppen ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma digitális immunerősítő programot dolgozott ki.

Elképesztő állapotok uralkodnak a boszniai migránstáborokban

Elképesztő állapotok uralkodnak a boszniai migránstáborokban

amerika, london, párizs

Egyre tarthatatlanabb a helyzet a Boszniában lévő migránstáborokban: drog, alkohol, tömegverekedés, nemi erőszak.

Tarlós: az ellenzéki előválasztás egy blöff

Tarlós: az ellenzéki előválasztás egy blöff

kétharmad

Tarlós István főpolgármester szerint az ellenzéki előválasztás egy blöff, mert ha az ellenzéknek valóban kétharmada lenne Budapesten - ahogy az országgyűlési választás óta hallani lehet -, mindegy lenne, kit indítanak főpolgármester-jelöltként a jövő évi önkormányzati választásokon.

További csúcsgépekkel erősít a Honvédség

További csúcsgépekkel erősít a Honvédség

kétharmad

Újabb helikoptereket vesz a Magyar Honvédség. A szerződést pénteken írták alá.

Mohácsi Márk, Soros provokátora már jó előre felkészült a balhéra

Mártíromság helyett provokáció. Mohácsi Márk saját Facebookján jelentette be: ő bizony rongálni megy a belvárosba.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére