Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"Most ölik meg Európát és bennünket, keresztényeket is!"

Forisek Ádám

2018.03.29. 15:58

Kiss-Rigó László püspök Európa drámai helyzetérõl, a kereszténységrõl beszélt, emellett pedig a közelgõ választásról is kifejtette gondolatait.

A püspök a Szegedma című lapnak nyilatkozott, amikor is leszögezte: Európát elsősorban azok az európaiak fenyegetik, akiknek keresztény gyökereik vannak, de megtagadták Istent és Krisztust. A keresztény embernek azonban nem jelent dilemmát a választás.

Mint mondta, eddig azt hihettük, hogy főleg muzulmán közegben érik súlyos támadások a keresztényeket, ma már azonban nem „valahol messze” történik az üldözés, hanem saját szomszédságunkban.

Õszintén és döbbenten csodálkozom azon, hogy európaiak tudatosan tagadják meg identitásukat, keresztény gyökereiket, és még csak erkölcsi felelősséget sem éreznek.”

A püspök szerint az a legnagyobb baj ezzel a jelenséggel, hogy azon európai emberek művelik a leginkább, akik maguk is keresztény gyökerekkel rendelkeznek, de örömmel lesznek részesei az önpusztításnak.

Húsvét után pedig választ Magyarország

Kiss-Rigó hangsúlyozta: értelmes, keresztény ember nem akarja függetleníteni magát a környezetétől, sőt kötelessége a környezetében is tanúságot tenni az értékeiről. Egy választás pedig a közösség életét, jövőjét határozza meg alapvetően.

A hívő ember kiáll az értékek mellett, ami a család, a házasság, az emberi élet méltósága, a munka becsülete, a hazaszeretet, az egészséges nemzeti identitás vagy a szolidaritás.”

A püspök ugyanakkor figyelmeztetett azokra az emberekre vagy „filantrópokra” is, akik anyagi érdekekből, vagy pusztán csak tévedésből olyan eszmékért küzdenek, amelyek egyértelműen veszélyesek Magyarországra és a keresztény közösségre. A nemzeti identitás feladása, az uniformizálás ugyanis káros, a vége pedig nem lehet más, mint nemzeti öngyilkosság.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére