Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Mintegy 250 párt indulhat az áprilisi választáson

2018. január 28. 09:48

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nyilvántartásában csaknem kétszázötven jogerősen bejegyzett párt szerepel, ez a szám azonban még nőhet, mivel a bíróságok a jogerőt utólag állapítják meg.

Ha pedig megfellebbezték a bejegyzést, akkor az is előfordulhat, hogy valamely párt bejegyzését ugyan a választás kitűzése előtt helybenhagyta a másodfokú bíróság, de a nyilvántartási bejegyzésre – a kitűzés dátumát megelőző jogerővel – csak azután kerül sor, hogy az iratok megérkeznek az elsőfokú bírósághoz. Az OBH adatai szerint tavaly 70 pártot, míg 2018-ban eddig kettőt jegyeztek be jogerősen. 

A négy évvel ezelőtti országgyűlési választás óta 116 pártot jegyeztek be a bíróságokon, és ebből eddig csak egyet töröltek a nyilvántartás szerint. Az MTI szerint a 2014-es országgyűlési választás előtti évben 23 pártot jegyeztek be a bíróságokon, a 2010-2014 választás között pedig 51-et alapítottak. 

Fotó: AFP

Hasonló pártalapítási hullám az 1990-es évek első felére volt jellemző. Bár sok, az 1990-es évek első felében alakult párt azóta megszűnt, az OBH nyilvántartása szerint tíz azonban még ma is működik közülük. A mai parlamenti pártok közül

  • a Magyar Szocialista Pártot 1989 novemberében,
  • a Kereszténydemokrata Néppártot 1989 decemberében,
  • a Fiatal Demokraták Szövetségét (mai nevén Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget) 1990 februárjában vették nyilvántartásba a bíróságon. 

Az 1995 előtt alakult, és ma is működő pártok közül még 1989-ben alakult meg a Magyar Demokrata Fórum (jelenleg Jólét és Szabadság Demokrata Közösség), a Magyar Környezetvédők Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1990-ben a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Magyar Munkáspárt, és a Szociáldemokrata Párt. A ma is működő pártok közül 1993-ban jegyezte be a bíróság a Magyar Igazság és Élet Pártját.

Az országgyűlési választáson induló pártok számára nemcsak a parlamentbe jutás miatt fontos a jelöltállítás, hanem azért is, mert a pártként bejegyzett társadalmi szervezetek csak akkor működhetnek a továbbiakban pártként, ha el tudnak indulni a választáson, tehát ha jelöltjeik felkerülnek a szavazólapokra.

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi törvény ugyanis kimondja: a bíróság az ügyészség indítványára – a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával – megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Felfegyverkezett antifa horda támadt meg egy idős bácsit, azt hitték, hogy AfD-tag

Felfegyverkezett antifa horda támadt meg egy idős bácsit, azt hitték, hogy AfD-tag

amerika, london, párizs

A 62 éves, ártatlan férfi valószínűleg a bevándorlásellenes jobboldali párt kongresszusán vehetett részt a szászországi városban.

Szervezett politikai akció zajlik a migránskártyákkal

Szervezett politikai akció zajlik a migránskártyákkal

kétharmad

A migránsoknak osztogatott anonim bankkártyák egy újabb olyan eszközt jelentenek, amelynek valódi célja, hogy meggyorsítsa az emberek beszállítását az Európai Unióba - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában.

Autista gyermekeket vesznek rá arra, hogy nemet váltsanak Nagy-Britanniában

Autista gyermekeket vesznek rá arra, hogy nemet váltsanak Nagy-Britanniában

bulvár

Egy nevét elhallgató iskolai tanár - akinek intézményében már 17 gyermek jelentkezett nemváltásra - arra hívta fel a figyelmét a brit sajtónak, hogy drámai mértékben nő az olyan autista gyermekek száma, akiket úgynevezett "nemi diszfóriával" félrekezelnek.

Öt járásban választhat a magyar kisebbség Szlovéniában

Öt járásban választhat a magyar kisebbség Szlovéniában

amerika, london, párizs

Megkezdődtek a helyhatósági választások vasárnap Szlovéniában. Reggel hét órakor nyíltak meg a szavazóhelyiségek, ahova valamivel több mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak este hét óráig.

Brenzovics László: Ha az EU akarná, rákényszeríthetné Ukrajnát a magyarellenes támadások leállítására

Brenzovics László: Ha az EU akarná, rákényszeríthetné Ukrajnát a magyarellenes támadások leállítására

csak neked, csak most

Ukrajnában eddig senkit sem ítéltek el a kárpátaljai magyarokat ért súlyos támadások miatt, pedig ismertek az elkövetők - mondta el a 888.hu-nak nyilatkozva Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a KMKSZ elnöke. A kárpátaljai magyar politikus szerint a magyar ügyekben kettős mércét alkalmazó EU véget vethetne az ukrajnai magyarok elleni durva támadásoknak, ha rákényszerítené az európai értékek betartására Ukrajnát.

Hiába készült nagyon Macron a beszédére, bealudtak rajta

Hiába készült nagyon Macron a beszédére, bealudtak rajta

amerika, london, párizs

November 11-én volt száz éve, hogy lezárult az első világháború. A centenárium kapcsán óriási hepajt rendeztek Párizsban, több mint 70 állam- és kormányfő vett részt a Diadalív öröklángjánál tartott megemlékezésen.

Duterte: a Nemzetközi Büntetőbíróság idiótákból áll

Duterte: a Nemzetközi Büntetőbíróság idiótákból áll

amerika, london, párizs

A Fülöp-szigetek szabad szájú elnöke ezúttal sem hazudtolta meg önmagát.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére