Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Minden megsemmisült a DK irodáiban, még a párt könyvelése is

2018. november 19. 14:58

Gyakorlatilag minden megsemmisült a Demokratikus Koalíció központi irodáiban a szombati épülettűzben - jelentette be a párt ügyvezető alelnöke.

Molnár Csaba hétfőn az épület előtt tartott sajtótájékoztatót, miután a párt néhány tagja felmehetett a kiégett tetőtéri irodákba. A politikus azt mondta, hogy az eszközeik és használati tárgyaik vagy elégtek, vagy a lezuhanó gerendáktól, illetve az oltóvíztől semmisültek meg – írja az MTI.

Az EP-képviselő közölte: még mindig csak annyit tudnak, hogy az épület alsó és az ötödik emeletén is kiütött egy-egy tűz, de a tűzoltóság egyelőre nem tudja megmondani, hogy van-e összefüggés a két eset között.

Molnár Csaba gyurcsányista politikus egy korábbi sajtótájékoztatón, 2018. október 23-án.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Molnár Csaba hangsúlyozta, hogy a DK által kezelt adatbázisokat és személyes adatokat nem az épületben lévő szervereken tárolták, ezért azok biztonságban vannak, a könyveléseik és irataik azonban megsemmisültek. A politikus hozzátette, hogy az Állami Számvevőszék munkatársai éppen az elmúlt héten kértek iratokat tőlük, azokat már átadták.

Azt is elmondta, hogy az irodáikban több kortárs művészeti alkotást is kiállítottak, ezek egy vagy kettő kivételével teljesen megsemmisültek. Szintén elégett az összes, a közvetlen főpolgármester-választásért, valamint az európai ügyészség felállításának érdekében gyűjtött aláírásuk is – jelentette be.

Molnár Csaba köszönetet mondott azoknak az ellenzéki pártoknak, amelyek felajánlották, hogy megosztják velük irodáikat, de nem élnek a felajánlással, mert nem férnének el. A DK központja több mint harminc alkalmazottnak adott helyet, ők átmenetileg a Képviselői Irodaházból, illetve otthonról folytatják munkájukat, amíg nem találnak új épületet, amit ki tudnak bérelni – mondta.

Az ügyvezető alelnök megköszönte a felajánlott adományokat is. Egy kérdésre felelte, hogy még nem tudják, hogy mikor és mennyit fog fizetni a biztosító, ezért az adományokból a működésükhöz leginkább szükséges eszközöket veszik majd meg.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Fosztogattak, gyújtogattak: öt rendőr megsérült a tegnap este

Fosztogattak, gyújtogattak: öt rendőr megsérült a tegnap este

kétharmad

A rendőrség szerint az agresszív tüntetők gyújtogattak, fosztogattak és padokat rongáltak meg.

Theresa May ezt most megúszta: marad a konzervatív párt élén

Theresa May ezt most megúszta: marad a konzervatív párt élén

amerika, london, párizs

A miniszterelnök ellen indított bizalmi szavazáson 200-an szavaztak bizalmat Theresa May-nek, míg 117-en szavaztak ellene.

Mindennapok Malmőben: fényes nappal, egy óvoda előtt történt a brutális leszámolás

Mindennapok Malmőben: fényes nappal, egy óvoda előtt történt a brutális leszámolás

amerika, london, párizs

Szerda reggel több lövéssel végeztek az áldozattal, miközben onnan pár méterre a gyerekek az óvodában reggeliztek.

Gyurcsány is megszavazta a túlóráról szóló törvényt

A mai nap az ellenzéki nihilről szólt. Ma volt lehetőségük megmutatni magukat, és bebizonyították, hogy még az ellenzéki szerepre sem érdemesek. Az egész bagázs, Tordai Bencétől, Kunhalmi és Vadai Ágnesig megpróbálta eljátszani, hogy ők a munkavállalók érdekeit képviselik, de igazából csak saját magukat próbálták építeni, és a törvényjavaslat megértése helyett hisztiztek és obstruáltak. A prímszámokat azonban Gyurcsány Ferenc vitte el, aki egy szavazásra ment be, de ott is félrenyomott, megszavazta a pártja és a frakciója által "rabszolgatörvénynek" nevezett javaslatot.

Már a rendőrökre is rátámadtak a tüntetők

Már a rendőrökre is rátámadtak a tüntetők

kétharmad

Habár az Index és más baloldali lapok azt állítják, hogy a rendőrség könnygázt alkalmazott az anarchista tüntetőkkel szemben, az igazság az, hogy ez pont fordítva történt. Megrohamozták a rendőrsorfalat, és több tisztet is lefújtak.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak a legfontosabb hírek ma.

Legyőztük a női kézi Eb-n Romániát

Legyőztük a női kézi Eb-n Romániát

hajrá, magyarok!

A magyar válogatott a női kézilabda Európa-bajnokságon 31-29-es végeredménnyel legyőzte Romániát!

Milyen sört igyál a télen? | VIDEÓ

Milyen sört igyál a télen? | VIDEÓ

8)8)8

Itt a tél, jönnek az ünnepek! A hőségben megszokott könnyed sörök helyett ilyenkor érdemes inkább a barna sörök felé nyitni. Megnéztük a három legnagyobb tételben készülő magyar barna sört, hogy segítsünk nektek sört választani a télre!

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére