Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
hajrá, magyarok!
 
 
 
 

Milyen vébé? A fociszezon most kezdődik!

2018. július 9. 20:55

A magyar klubcsapatok mindegyike már a világbajnokság alatt megmutathatja magát a nemzetközi kupaporondon.

Természetesen minden a labdarúgó-világbajnokságról szól már egy hónapja, főleg most, hogy következik a végjáték. Pedig a héten elkezdődik a nemzetközi kupasorozatok érdemi része is, a BL és az El első fordulója!

Rögtön az elején szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy a magyar csapatok azért kezdenek korán, még a vébé alatt, mert nem jók. Ugyan! A Bajnokok Ligájában két vb-n részt vevő ország két csapata, míg az Európa-ligában öt világbajnokságra kijutott ország 13 (!) csapata kezdi meg szereplését ezen a héten. Különösen érdekes az Eszék esete, ők csütörtökön lépnek pályára az El-ben, mikor a horvát válogatott még biztosan versenyben lesz. (Rajtuk kívül svéd, szerb, izlandi, lengyel és dán csapatok kezdenek a héten a vébére kijutott országok közül.)

Leghamarabb a Videoton, azaz bocsánat, a MOL Vidi FC kezd a magyar csapatok közül. A bajnokcsapat kedden Luxemburgban, az FK Dudelange ellen mérkőzik meg. A visszavágó egy héttel később lesz, már a vébé után. A luxemburgi bajnok ellen a fogadóirodák szerint a magyar együttes az esélyesebb, még az idegenbeli meccsen is 1,8 az odds a Vidire.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A Dudelange (vagy németül Düdelingen) keretének gerincét hazai játékosok adják, mellettük ismeretlen albán, bosnyák, belga, kongói és német légiósokat találni. Igaz, a bosnyák légiós családi neve Ibrahimovic, tőle azért lehet, hogy tartani kell... A Dudelange kapcsán a sorsolás után felidéztem a legnagyobb sikerüket, emellett ki kell térni arra is, hogy az elmúlt években egyre többször fordul elő, hogy egy luxemburgi együttes továbbjut. Például a Progres Niedercorn tavaly kiverte a Glasgow Rangerst. Összességében tehát esélyesebb a Vidi, de nem szabad elbízniuk magukat, abból nagy baj lehet.

Szerdán sem maradunk magyar meccs nélkül, a Honvéd Szkopjében lép fel a Rabotnicki ellen. Érdekesség, hogy a Rabotnickinek annyi nézője van, hogy egy 1500 fős edzőközpontban lesz a mérkőzés. Az oddsok alapján itt is a magyar együttes az esélyesebb, de sokkal szorosabb párharcot várnak a bukmékerek, 2,25 a kispestiek sikerére a szorzó. A macedónok is alapvetően hazai játékosokra építenek, mindössze öt légióst találni a jelenlegi keretükben, két szerb, két kolumbiai és egy nigériai focista személyében.

A Rabotnicki szinte állandó szereplője az El-selejtezőnek, sőt, néha a BL-ben indulnak. 2006-ban 5–2-es összesítéssel búcsúztatták az akkori magyar bajnok Debrecent, 2010-ben a Liverpool, 2012-ben a Lazio állította meg őket az El-ben, utóbbi esetben ráadásul már a csoportkörért küzdhettek a római gárdával. Az elmúlt egy-két évben kisebb sikereket értek csak el, tavaly a második körben a Dinamo Minszk, két éve az első körben a Buducnost Podgorica verte ki őket. Kiélezett párharcra lehet számítani, a visszavágó jövő kedden, 17-én lesz a Bozsik-stadionban.

Csütörtökön még két magyar csapat mutatkozik be, a Ferencváros és az Újpest, mindketten este 7-kor kezdenek.

A Fradi itthon kezd a Maccabi Tel Aviv ellen. Az oddsok alapján az izraeli csapat az esélyesebb, kettes szorzó van rájuk a budapesti meccsen is. A Maccabi keretében főleg izraeli játékosokat találunk, egy-egy spanyol, portugál, brazil, olasz és szerb légiós mellett. A Maccabi az elmúlt években rendre eljutott az El vagy a BL csoportkörébe, komoly tapasztalattal rendelkeznek tehát a nemzetközi kupákban. A párharc esélyese az izraeli csapat, a visszavágót július 19-én rendezik Izraelben.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Az Újpest idegenben kezdi meg szereplését a Neftci Baku ellen. Itt sem a magyar csapat az esélyesebb, 2,1-es a szorzó a Neftcire. Az azeri keret nagyjából kétharmada áll azeri játékosokból, horvát, ukrán, brazil, francia, ghánai és egy haiti légiósa van a csapatnak. A Neftci 2012-ben bejutott az El-csoportkörbe, ekkor egy döntetlent elértek az Inter ellen. 2014-ben a főtábláig jutottak, azóta rendszerint korán elvéreztek, legutóbb a macedón Shkendija ellen. Bár nem az Újpest a párharc esélyese, az idegenbeli kezdés, valamint az, hogy a Neftci nem a saját stadionjában játszik, adhat számukra némi reményt. A visszavágó ebben a párosításban is július 19-én lesz.

Az Újpest utoljára 2009-ben játszhatott nemzetközi kupameccset, akkor a Steaua Bukarest volt az ellenfél, a román rekordbajnok kiejtette az Újpestet. Az idei fellépők közül a többiek tavaly is kijutottak Európába, igaz, sok köszönet egyik "menetelésben" sem volt, bár a Bordeaux kiejtése nagy tett volt a Vidi részéről. Az utolsó említésre méltó sikert a Videoton érte el 2012-ben, amikor bejutott az El-csoportkörbe.

A magyar csapatok nem pihenhetnek sokat, miután túlesnek az első körön (remélhetőleg sikerrel) a nemzetközi porondon, már kezdődik is az NB I. július 21-én, hat nappal a vébédöntő után.

OLVASTAD MÁR?

hajrá, magyarok!
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Herr Tusk, a hű szolga

Herr Tusk, a hű szolga

piszkostizenkettő

Tusk kiváló példa arra, mit jelenít meg ma Brüsszel: olyan politikusokat, akik a brüsszeli/berlini elitnek tett hűséges szolgálataikért pozíciót kaptak, és akiket árulónak tartanak saját hazájukban.

Így hazudik a magyar emberek arcába a balra fordult Jobbik

Így hazudik a magyar emberek arcába a balra fordult Jobbik

kétharmad

Az úgynevezett néppártosodás következtében a Jobbik a liberális politikai erők kegyeit kezdte keresni, többek között ezért hirdeti fennhangon az utóbbi időben Európai Ügyészséghez való csatlakozást. Alig három éve még homlokegyenest ellenkező állásponton volt a Jobbik - felmerül hát ismételten a kérdés: kit akar a kamunéppárt hülyének nézni?

Harmincéves lenne a mai Magyarország legkártékonyabb pártja

Harmincéves lenne a mai Magyarország legkártékonyabb pártja

kinyílott a pitypang

Természetesen a megboldogult SZDSZ-ről van szó! Mondják, hogy halottról vagy jót, vagy semmit: de az SZDSZ szelleme máig kísért, nézzük hát nyolc bűnüket!

Kiállsz Orbán Viktor mellett? Azonnal letilt a Facebook

Kiállsz Orbán Viktor mellett? Azonnal letilt a Facebook

censored

A baloldali, a jobbikos és az indexes maffia jelentgető brigádjai nagy sikert könyvelhettek el a mai napon, ugyanis Megadja Gábor 888-as Facebook-oldalát törölték Zuckerbergék. Az ok egészen szürreális.

Ne vicceljünk már: a gender szakért való sivalkodás nem az oktatás autonómiájáról szól

Szerdán az ELTE TáTK-n és a BTK egyes tanszékein is minden a genderről fog szólni. De miért?

Juncker fejest ugrott a hülyeségtengerbe

Juncker fejest ugrott a hülyeségtengerbe

amerika, london, párizs

A kvótakirály természetesen védelmébe vette az ENSZ migrációs csomagját. Az Európai Bizottság (EB) elnöke szerint azért nem akarnak az országok csatlakozni a migránspaktumhoz, mert nem ismerik annak a tartalmát.

Bulgária is csatlakozott a lázadókhoz: nem írják alá az ENSZ migrációs paktumát

Újabb ország mondott nemet az ENSZ azon paktumára, amely emberi jogként ismerné el a migrációt.

Azt tanítják a sorosista civilek az illegális bevándorlóknak, hogyan verjék át az EU-s határőröket

Azt tanítják a sorosista civilek az illegális bevándorlóknak, hogyan verjék át az EU-s határőröket

amerika, london, párizs

Újabb hangfelvételek bizonyítják: a magukat humánusnak, szolidárisnak tartó sorosista álcivilek azon ügyködnek, hogy kijátsszák a határellenőrzést, hogy így segítsenek a migránsoknak a törvények áthágásában.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére