A hír ismert: pénteken egy marokkói származású migráns elrabolt egy autót, megölte az egyik utast, rálőtt a sofőrre, majd egy éppen arra kocogó rendőrre is, aztán elfoglalt egy szupermarketet, túszokat szedett, egy vevőt és egy hentest agyonlőtt. Egy 45 éves csendőrtiszt vállalta, hogy bemegy a szupermarketbe a túszok elengedése fejében. Később megölte a csendőrtisztet, majd a kommandósok agyonlőtték a terroristát.

Három napig arról lehetett olvasni, hogy a csendőrt lelőtte a terrorista. Mivel nem azonnal halt meg, csak péntek éjszaka, a kórházban, nyilvánvaló, hogy feltűnt az orvosoknak, hogy a terrorista először elvágta a torkát a csendőrtisztnek. És csak utána lőtte le. Egy sort nem lehetett olvasni arról, hogy a torkát is elvágta. Vajon miért nem?

Amikor válaszolunk a kérdésre, azt a hazugságot gyorsan tegyük félre, hogy kegyeletből, a csendőr személyiségi jogainak védelméből, a hős iránti tiszteletből, satöbbi, satöbbi. Az ilyesmire a francia újságok nagy része magasról tesz. Nem. A migránsellenes hangulatot nem akarták erősíteni. Pontosan tudjuk, hogy ez egyfajta rituális gyilkosság, a muszlim bosszú elmebeteg kifejezése a torokelvágás. Így ölték meg muszlim radikálisok másfél éve a 86 éves papot Saint-Etienne közelében, mise közben, a templomban. A francia újságok, televíziók gondosan vigyáztak arra a hétvégén is, hogy a borzalmas terrorakció tálalásában óvatosak legyenek. Nehogy véletlenül az olvasók, nézők általánosítsanak. Nehogy véletlenül arra a következtetésre jussanak, hogy elég szoros összefüggés van migráció és terrorizmus között. És hogy a párhuzamos társadalmat építő muszlimokkal nem lehet mit kezdeni.

Micsoda eltökélt, beteg elmére és céltudatos aljasságra vall, hogy ez a marokkói migráns szép nyugodtan felkel, elviszi a kishúgát az iskolába, majd tíz perc múlva fegyverrel megállít a külvárosban egy autót és agyonlövi az egyik utast. Igazi, eltökélt terrorista.

És valahogy beengedték az országba. Valahogy aztán szerzett papírokat.

A migránsok beözönlését 1968 után tehetetlenül, tátott szájjal nézte Franciaország, természetesen a 2015-ös migránsválságot is, hiszen akkor egy különösen erőtlen, szocialista kormány volt hatalmon. A mostani elnök egy bukott szocialista politikus, így a múltról miért is beszélne. Inkább elkenni próbálja az igazságot. Kisebbíteni a bajt.

És ami az igazán megdöbbentő: a jobboldali, konzervatív újságok segítenek ebben. Ha megengedőek vagyunk például a Le Figaróval, akkor azt mondjuk: nem akarnak polgárháborút. A migránsok már itt vannak, köztük terroristák tízezrei, inkább a kármentés lehet csak a feladat, nem a feszültséget szítani. De ha ezt írjuk, akkor tényleg nagyon megengedőek vagyunk és kicsit elfogultak. Hogyhogy nem követelik az összes, terroristaként nyilvántartott migráns azonnal kidobását az országból? Hogy tűrhették olyan csendesen, hogy ilyen helyzetben drasztikusan csökkentse Macron elnök a hadsereg kiadását? Hogy nem követelik, hogy minden egyes munkahely tudja meg, hogy dolgozik-e náluk nyilvántartott, terroristagyanús migráns? Ugyanis személyiségi jogok miatt a francia titkosszolgálat nem értesítheti mondjuk a párizsi közlekedési vállalatot, hogy ki a terroristagyanús bűnöző. Persze. Egy terroristának is vannak személyiségi jogai. Ez nagyon fontos.

Elképzelhető, hogy a Le Figaro nem tudta, hogy a szerencsétlen és tényleg hős csendőrtiszt torkát elvágták? Még vasárnap este is a lelövéséről írtak. Tényleg nem tudták? A világ egyik legjobb konzervatív újságja. Nekik ne lennének informátoraik? Egy párizsi bulvárlap kell hozzá, hogy ez a gyalázat kiderüljön?

Vagy egy másik példa. A legnagyobb hagyománnyal rendelkező jobbközép hetilap a Le Point. Amióta súlyosbodott a terrorizmus, a migránsválság, mintha a balos Liberation heti különkiadását olvasnám. Nagyítóval kell keresni a migráció és a terrorizmus problémáit a lapban, ellenben Montesquieu báró leveleinek időtállóságáról szívesen írnak vezércikket, vagy általában az újságok szomorú múlékonyságáról. De még a rekordnépszerűtlen Macron elnökkel is elég kedvesen bánnak. Nem véletlen, hogy egyre sikeresebb a Valeurs Actuelles nevű nagyszerű hetilap, amely kíméletlen őszinteséggel beszél a migráció és a terrorizmus összefüggéseiről. (Mielőtt bárki sivalkodni kezdene, hogy ilyen szélsőjobboldali meg olyan szélsőjobboldali a Valeurs, gyorsan leírom: ez hazugság. Igazi konzervatív lap, amelyik a választási kampányban végig a jobbközép jelöltje, Fillon mellett volt, a radikális Marine Le Penről pedig kemény, olykor kifejezetten durva gondolatokat írt)

Az Europe 1 rádiónak nyilatkozott a terrortámadás másnapján a meggyilkolt csendőr édesanyja. Nem az elejétől hallottam, először nem is volt egyértelmű számomra, hogy ki beszél. Úgy tűnt persze rögtön, mintha a csendőrtiszt édesanyja lenne, de ennek ellentmondott, hogy egy nagyon fiatal, maximum ötven év körüli asszony hangjának tűnt, és ugye a csendőrtiszt 45 éves volt. De hát egy 65 éves asszony hangja is lehet nagyon fiatalos. Vagyis, ettől még lehet persze az anya. De leginkább azért gondoltam először, hogy ez nem lehet az édesanya, mert nagyon nyugodtan, nagyon tisztán beszélt, és egy nappal egy anyát érhető legnagyobb tragédia után, megtörtebb hangot képzeltem el.

De ő volt, az édesanya. Egy páratlanul erős asszony, aki a terroristáknak, a radikális muszlim gyilkosoknak sem akarta megtenni azt a szívességet, hogy megtörik. Megdöbbentő volt, de igazán néhány mondata volt különösen az: azt mondta, hogy a fia mindig mindent a hazájáért tett, ő is erre nevelte, és a fia most azt mondaná: látod, meghaltam a hazámért.

Tényleg elszorult a szívem.

A haza, amelyik a terroristaként nyilvántartott migránsokkal sem tud, nem akar mit kezdeni. A haza, amelyik egy szíriai terroristakiképzésen részt vevő, szalafista elmebeteg figyelését abbahagyja. A haza, amelyik nem dobja ki az összes külföldi állampolgár terroristát az országából. A haza, amelyik a terroristák személyiségi jogaira hivatkozik.

A csendőr egészen pontosan ártatlan emberekért halt meg, azért, hogy azok éljenek, mert a haza nem tudta megvédeni őket. Ahogy a haza, a francia haza őt sem tudta megvédeni. Arnaud Beltrame-ot.