Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Míg békésen aludtál, Észak-Korea rászabadított valamit a világra

2017. szeptember 15. 06:28

PHENJAN, 6:28

Péntekre virradóra Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből keleti irányba. A hírügynökségek tájékoztatása szerint a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, majd a Csendes-óceánba csapódott.

Alig pár perccel a rakéta kilövése után a dél-koreai Jonhap hírügynökség írta meg először, hogy a számítások szerint Phenjan egyik külső kerületéből egy ballisztikus rakétát lőttek ki. A japán portálok nem sokkal később jelezték, hogy valóban kilőtt valamit a kommunista diktatúra, hiszen a szerkezet áthaladt Hokkaido felett, majd Erimo városától kétezer kilométerre keletre csapódott a tengerbe.

Fotó: AFP

A szakértők még nem tudták azonosítani a rakéta típusát, egyelőre annyit tudni, hogy körülbelül 3700 kilométeres hatótávolságú rakétáról van szó, amely mintegy 770 kilométeres magasságban repült. Japánban egyelőre időlegesen nem járnak a vonatok az északi régiókban. A japán politikusok rögtön elítélő nyilatkozatokat adtak ki az újabb rakétateszttel kapcsolatban.

Fotó: AFP

Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára pénteki tokiói sajtóértekezletén elfogadhatatlannak nevezte az effajta cselekményeket.

Japán soha nem fogja eltűrni ezeket a sorozatos provokációkat, és határozottan tiltakozik Phenjannál. A szigetország szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával és a többi érintett állammal, hogy sürgősen megfelelő választ adjon Phenjan újabb lépésére"

– fogalmazott Josihide.

Fotó: AFP

Alig több mint két hete lőtt fel utoljára ballisztikus rakétát Észak-Korea. Az augusztus 29-i rakétakísérlet során a kilőtt szerkezet átrepült Japán felett, majd a Csendes-óceánba csapódott.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Dzsihadistákkal szűrte össze a levet, most már inkább visszatérne Nagy-Britanniába

Dzsihadistákkal szűrte össze a levet, most már inkább visszatérne Nagy-Britanniába

amerika, london, párizs

A 24 éves Sufyan Mustafa 2013-ban döntött úgy, hogy Szíriába megy harcolni. Ennek meg is lett a következménye, ugyanis megfosztották a brit állampolgárságától. Ő azonban most már szívesen visszatérne a szigetországba.

Az osztrák börtönökben kisebbségben vannak az osztrák állampolgárok

Ausztriában a fogvatartottak 45,3 százaléka osztrák állampolgár, a külföldiek zöme EU-n kívüli országokból származik.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei.

Gulyás Gergely kihúzta a gyufát az ukránoknál

Gulyás Gergely kihúzta a gyufát az ukránoknál

kétharmad

Az ukrán külügyminisztérium megengedhetetlennek minősítette pénteken Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek azt a kijelentését, amellyel félfasisztának nevezte az ukrán oktatási törvényt.

Azt írta a szomáliai migránsokra, hogy lusták, ezért pénzbírságot kellett fizetnie

Egy 70 éves embernek kellett a bíróság elé állnia, mert azt írta a Facebookon, hogy "a szomáliaiak lusták és nem akarnak dolgozni."

Holland újságíró: Sorosnak velünk is terve van

Holland újságíró: Sorosnak velünk is terve van

amerika, london, párizs

A magyar származású amerikai milliárdos személye Hollandiában is egyre nagyobb vitákat generál. Az ország egyik legismertebb jobboldali újságírója egy videóban beszélt Soros hollandiai tevékenységéről.

Gyurcsány családi vállalkozást csinált a DK-ból

Gyurcsány Ferenc - az észak-koreai diktátorok "családcentrikusan demokratikus" kinevezési gyakorlatát a magyar baloldalon is meghonosítva - a DK-s EP-lista első helyére a saját feleségét, Dobrev Klárát jelölte meg. Még szerencse, hogy a pártot Demokratikus Koalíciónak hívják.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére