Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Miért lenne igény egy hiteles ellenzékre?

Bertha László

2018.05.03. 09:38

Isten lássa lelkem, tényleg nem kapnék ideg-összeroppanást, ha létezne Magyarországon tisztességes ellenzék. Amolyan igazi.

Olyan, amelyik nem külföldről kapja a pénzt, a paripát, no meg a fegyvert. Olyan, amelyik nem akarja kirekeszteni az ország másik felét, amelyik nem hazudozik mindenről, amelyik nem viselkedik pont úgy, mint egy duzzogó, ökölbe szorított kézzel hisztiző négyéves, aki az összes kibújt tejfogát csikorgatva, kipirult arccal, feldúltan mérgelődik a játszótér homokozójának egyik kevéssé frekventált sarkában amiatt, mert egy konkurens gyerek elvette tőle a lapátját.

Nagyszerű lenne, ha hiteles ellenzéki pártokat is látnék.

De nem látok.

És ebből már nagyon elegem van.

Borzasztóan elegem van abból, hogy a saját tehetségtelenségük, dilettantizmusuk miatt mindent hibáztatnak – a rossz széljárást, a fellocsolt pályát, a gonosz és alattomos Napot, ami a szemükbe süt, valamint azt, hogy a buta szavazók képtelenek voltak megérteni az ő fenséges, okos, magasztos és magvas gondolataikat –, csak épp a saját felelősségük firtatásáig nem jutnak el.

Tényleg rohadt fárasztó már, hogy bármelyik televízióra kapcsolok, egy dühös ellenzéki politikust vagy újságírót látok, aki kétségbeesetten magyaráz arról, hogy az üzeneteik nem juthattak el a választókhoz, és emiatt nem sikerült leváltani a Fideszt.

Pedig szerintem inkább az történhetett, hogy a választópolgárokhoz eljutott az ellenzék üzenete. Ez az üzenet pedig mindössze az volt, hogy az ország nyomorog, meg hogy  tönkretették az oktatásegészségügyet, különben is menekülnek a fiatalok, valamint hogy Soros egy kifinomult modorú, jó kedélyű milliárdos, aki csak szeretetet és vidámságot akar ebbe az országba csempészni, nem pedig migránsokat. És persze nekik természetesen eszükbe nem jutott lebontani a kerítést, mindazonáltal Európának nem vasfüggönyökre, hanem nyitottságra, be- és elfogadásra és pár százezer aleppói bevándorlóra van szüksége, de mindenekelőtt „orbántakaroggy”.

Ezzel szemben az oktatásegészségügyet a Fidesz olyannyira nem tette tönkre, hogy jelenleg nincs olyan adat, ami ne lenne jobb, mint a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt. Sorra újítják fel a kórházakat, emelkedett az egészségügyben és az oktatásban dolgozók bére, valamint egyre rövidebbek lettek a várólisták. Az elvándorlás is csökkent, mióta a Fidesz kormányozza az országot. Az a népmesei elemeket tartalmazó, folyton visszatérő történet is abszurd, ami arról szól, hogy szegény vidéki nagymama már csak a Skype-on tud beszélni az unokájával, ha egyáltalán még beszél, hiszen az orbáni gyűlöletpropaganda áldatlan hatása miatt már szóba sem áll a hülye, kimosott agyú nyugger a haladó szellemiségű, igazi nyugatos demokrataként élő, kelő és fekvő, vakítóan csillogó szemű, Momentum-aktivista unokájával.

Szörnyen buta költői kép ez, mert az ellenzéki pártokban szomorkodók ezután mindig elderpegik, hogy vidéken nincs is internet, majd annak a blokknak is menetrendszerűen nekifognak, hogy mennyire szomorúvá teszi őket, hogy a 888 és az Origo hírei miatt vesztették el a választást.

Megbékélésről, illetve annak a hiányáról sajtótájékoztatnak, de közben 2,8 millió embert butáznak és agymosottaznak, majd minden hétre jut legalább három olyan ellenzéki politikus, aki – a jogállamra és a törvényekre kedélyesen fütyülve és fittyet hányva – az összes fideszest statáriálisan, azonnal börtönbe vetné.

Azokról a kollégáikról nem is beszélve, akik mielőtt Kálmán Olgánál elzokogják, hogy a Fidesz gyűlöletkeltő politikája miatt lett kettészakítva az ország, még kiposztolják, hogy nagyon remélik, hogy a nép mielőbb lámpavasra akasztja fel ezt a „mocskos rablóbandát”.

Nagyon elegem van azokból az ellenzéki politikusokból, akik azokon a szombatokon, amikor nem mennek le a Balatonra egy ötcsillagos wellness-szállodába kipihenni az elnyomott és megfélemlített ellenállók fárasztó mindennapjait, diktatúrát skandálva vonulnak olyan fiatalok mellett, akik egy valóban elnyomó, 100 millió ember halálát okozó diktatúrát dicsőítő sarló-kalapácsos pólóban követelik a demokráciát.

Az ellenzéknek szinte semmilyen üzenete nincs azonkívül, hogy „orbántakaroggy”.

Ez pedig kevés. Nagyon kevés.

A magyar emberekhez eljutottak a hazugságaik az oktatásegészségügyről, az állítólagos nyomorgásról, az elvándorlásról, arról a kerítésről, amit igazából lebontanának, de inkább azt hazudják, hogy mégsem, mert nem akarják politikailag megöngyilkolni magukat, meg az is, hogy „orbántakaroggy”.

Ez utóbbi volt a fő üzenete az ellenzéknek. Ami nemcsak, hogy kevés volt, de a választók többsége nem is értett vele egyet.

A választók többsége azt szeretné, hogy a jelenlegi ellenzék takarodjon.

A 888.hu véleményrovatának szerzői: Apáti BenceBertha LászlóFalusi VajkFűrész GáborGFGH.I.Ifj. Lomnici ZoltánKetipisz SztavroszMegadja GáborKovács TiborSzentesi Zöldi LászlóVincze Viktor Attila.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére