Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
szabad vasárnap
 
 
 
 

Mesebeli tájak a havas Bakonyban

2018. február 9. 20:31

Bár télen az a normális, ha havazik, Budapesten lassan már elszokunk az igazán szép hóeséstől. Elmentünk hát a Bakonyba, ahol a tél még tél!

Szerdán folyamatosan figyeltem az időjárással foglalkozó oldalakat, hogy merre esik hó. Az előrejelzés után az nem volt meglepő, hogy az Alpokalja és Nyugat-Magyarország teljesen behavazódott, de szerencsére Budapesthez sokkal közelebb is mesebelivé változott a táj.

A Bakony keleti nyúlványai alig száz kilométerre találhatóak a fővárostól. Székesfehérvártól a 81-esen úton Mór felé vagy a 8-as úton Várpalota felé lehet eljutni a Dunántúl legnagyobb hegyégéhez. Mi az utóbbi útvonalat választottuk.

Várpalotát Tés felé elhagyva néhány kilométer után hatalmasat változott a táj. Várpalotán még minden ugyanúgy nézett ki, mint Budapesten, legfeljebb a szél volt hidegebb. Felfelé haladva egyszer csak elkezdett fehéredni a táj, először olyan volt, mintha porcukrot szórtak volna szét, majd igazán téliessé változott a látkép.

A hóhatár Tés és Várpalota között.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Tésen már hatalmas hó volt, igaz, a köd még nagyobb volt, így csak módjával tudtuk csodálni a havas tájat.

Tés és Szápár közötti útszakasz.

Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi

Csőszpuszta.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Innen Szápár felé mentünk tovább, néhol kicsit kisebb volt a köd, néhol viszont az orrunkig sem láttunk. Ugyanígy volt, ahol inkább latyakos volt a táj, máshol igazán nagy havat láttunk. Cseténytől észak helyett újra nyugat felé haladtunk, Zirc felé közeledve egyre téliesebb környékeken jártunk.

Dudar, a Zirc-Dudarbánya-vasútvonal egy szakasza, csak teherszállításra használják a vonalat.

Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi

Zirc a mai Magyarország legmagasabban fekvő városa. Egyszer már érintettük egy Fedezd fel keretében, ám télen talán még szebb a városka. Csak az a fránya köd ne lett volna...

A zirci apátság.

Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi

Zirchez közel fekszik Csesznek, mely falu a váráról híres. Hát abból most sokat nem láttunk, ellenben a hó gyönyörűen befedte a környéket, így érdemes volt oda is benézni.

Ennyi látszott a cseszneki várból.

Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi

Cseszneki utcakép.

Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi

Cseszneken visszafordultunk, és Zircen át Bakonybél felé vettük az irányt. Bakonybél bármilyen évszakban csodálatos a fekvésének köszönhetően, de így behavazva igazán érdemes megnézni.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Zirc-Kardosrét

Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi

A köd miatt sajnos nem láthattuk, milyen magas hegyek veszik körül, de egyébként Bakonybélről érhető el legkönnyebben a Kőris-hegy, a Bakony legmagasabb pontja.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Somhegypuszta.

Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi

Bakonybélről Hárskútra ereszkedtünk le, ahol nemcsak a táj, hanem az útviszonyok is téliesek voltak, ennek majdnem sikerült a kárát látnunk. Hárskútról a 8-as út felé már tiszta út vezetett.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Bakonybél.

Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi

A 8-ason nyugat felé még sok érdekes helyet megnézhettünk volna, a Bakony nagy, mi viszont ennyivel beértük, és Veszprémen át visszatértünk Budapestre.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Hárskút, a tábla nem viccből van ott...

Fotó: Kozma Zsuzsi
Fotó: Kozma Zsuzsi

Igaz, hogy a fővároshoz közel több hegység is található, de ha van rá módotok, érdemes ellátogatni a Bakonyba, fedezzétek fel ezt a csodálatos környéket!

OLVASTAD MÁR?

szabad vasárnap
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Szijjártó Péter: Legyünk büszkék arra, hogy egyre jobban számít Magyarország véleménye

Szijjártó Péter: Legyünk büszkék arra, hogy egyre jobban számít Magyarország véleménye

csak neked, csak most

A magyar-ukrán kapcsolatok javításáért kölcsönösen bizalomerősítő lépéseket tesz mindkét ország, de emellett Magyarország továbbra is elvárja Ukrajnától a kárpátaljai magyarokat ért jogsértések felszámolását - mondta el a 888.hu-nak nyilatkozva Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint a hazugságokat tartalmazó Sargentini-jelentés kapcsán kiderült, hogy Magyarország egyáltalán nincs egyedül, sőt még soha nem volt olyan erős a visegrádi és a közép-európai együttműködés, mint most. A tavaszi EP választás megemelkedett jelentősége miatt a miniszter fokozódó harcra számít a tömeges bevándorlást ellenző nemzetállamok és a migrációt támogató globalista politikai erők között.

Vádat emelnek a liberális aktivista ellen, aki nem engedett felszállni egy gépet

Vádat emelnek a liberális aktivista ellen, aki nem engedett felszállni egy gépet

amerika, london, párizs

Legközelebb Elin Ersson talán meggondolja, hogy liberális partizánakciókba kezdjen a migránsok kedvéért.

Nemzetbiztonsági felülvizsgálatra számíthat Demeter Márta

Nemzetbiztonsági felülvizsgálatra számíthat Demeter Márta

kétharmad

Kósa Lajos vasárnapi debreceni sajtótájékoztatóján azt mondta, szerdán levélben kéri Kövér László házelnöktől a felülvizsgálat megindítását.

Egyre több nyugat-európai menekül Budapestre a migránsok elől

A Nyugat-Európát sújtó kontrollálatlan tömeges bevándorlás miatt egyre több franciának, németnek, hollandnak válik szimpatikussá Budapest - ismerteti egy, a héten sugárzott francia dokumentumfilm.

Salvini: nincs több hülyéskedés, rendőröket küldök a francia határhoz

Salvini: nincs több hülyéskedés, rendőröket küldök a francia határhoz

amerika, london, párizs

Franciaország annyi migránst küldött vissza az olaszoknak, hogy Matteo Salvini belügyminiszter megelégelte a helyzetet.

Egyenesen Hollywoodból: Soros sátáni alak

James Woods hollywoodi filmsztár most sem "spórolt": Soros György milliárdos pénzspekuláns "sátáni" figura és egy neonáci kollaborátor, akinek eltökélt szándéka tönkretenni a nyugati civilizációt.

Ismét kiállt a Brexit mellett Sir Michael Caine

Az ismert színész nem először szólalt meg a témában.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére