Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Merkel a búcsúbeszédében sem ismerte el, hogy hiba volt a migránsok tömeges beengedése

2018. december 7. 15:30

A még a kancellári hivatalban lévő, de a pártpolitikából teljesen kivonuló, így a CDU pártelnöki tisztségéről is lemondó Angela Merkel a párt tisztújító kongresszusán elmondott búcsúbeszédében is kitartott a bukásához vezető bevándorláspolitikája mellett. Ugyanakkor jelezte, hogy a pártelnöki székben utódjaként Annegret Kramp-Karrenbauert látná szívesen, nem pedig Friedrich Merzet.

Egységre és összefogásra szólította fel a német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) utolsó pártelnöki beszédében Angela Merkel Hamburgban a CDU tisztújító kongresszusán.

Hangsúlyozta, hogy a CDU a vezetése alatt megváltozott, már nem az a párt, amelynek irányítását több mint 18 éve átvette, "és ez így van jól".

A CDU a politikai közép "egyetlen néppártja", és az a feladata, hogy összefogja "Németországot, Európát, az idős és a fiatal nemzedéket, Keletet és Nyugatot, az erősebbeket és a gyengébbeket, várost és vidéket, a helyieket és a migránsokat" – mondta Angela Merkel.

Rámutatott, hogy a CDU a második világháború utáni Németország 70 évéből 50-et kormányon töltött, fél évszázadon keresztül CDU-s politikus volt. Ez azért sikerült, mert a párt mindig az értékei alapján politizált, de nyitott volt, és megértette, hogy "mindig érdemes lehet mások szemével is nézni a világot" – fogalmazott.

Felidézte, hogy amióta 2000. április 10-én először megválasztották elnöknek, a CDU a szövetségi parlamenti, a tartományi törvényhozási és az európai parlamenti választásokat együttvéve 72 alkalommal folytatott választási kampányt.

Ezek a küzdelmek megmutatták, hogy a CDU nehéz helyzetben is sikeres lehet, ha egységes, de "az utóbbi években azt is keserűen megtapasztaltuk, hogy hova vezetnek a véget nem érő viták" a CDU-ban, illetve a CDU és bajor testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) között – húzta alá Angela Merkel.

A párt előtt álló feladatokat sorolva kiemelte, hogy megosztottá vált a német társadalom, így "túl gyakran csak a legradikálisabb és leginkább üvöltő hangokat hallják meg". Kihívás a társadalom öregedése is, amely "teljesen új megpróbáltatásoknak teszi ki a szociális rendszereket", és a "technológiai fejlődés, amely az orvostudománytól a közlekedésen át az energetikáig sok esélyt kínál, de kérdéseket is felvet az emberi méltósággal kapcsolatban, például az algoritmusoktól való függőség vagy a génkutatás ügyében".

Kihívás a világgazdasági erőviszonyok átalakulása, amelynek során "régiók felemelkednek, és sok területen már le is hagytak minket", továbbá kihívást jelent "az elfordulás a multilateralizmustól", a nemzetközi kapcsolatok kölcsönösen előnyös megállapodásokon alapuló formálásától, ami a többi között kereskedelmi háborúkkal fenyeget.

A CDU-nak és egész Európának "nagy próbatétel", hogy "a háború, az erőszak, a terror, az éhínség és a kilátástalanság miatt a második világháború óta a legtöbb ember menekült el a hazájából" – mondta Angela Merkel.

Kihívás a "hibrid hadviselés" és az "egész társadalmakat destabilizáló fake news" – álhírterjesztés, félrevezetés – is, mint ahogy az Európai Unió jövője, a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) és a bolygó ökológiai rendszerét "az összeomlás szélére" sodró éghajlatváltozás.

A CDU-nak ebben a helyzetben is helyt kell állnia, "ismét be kell bizonyítanunk, hogy határozottan megvédjük életformánkat, liberális értékeinket és érdekeinket, belül és kívül egyaránt" – mondta Angela Merkel tízperces tapssal fogadott búcsúbeszédében, amelyben kiemelte, hogy öröm és megtiszteltetés volt számára a párt vezetése, és a következő években kormányfőként kíván hozzájárulni a kihívások megválaszolásához.

Mint ismeretes, ma választják meg a pártot több mint 18 éve vezető, a migránsválság rossz kezelésébe belebukó Angela Merkel utódját a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) hamburgi kongresszusán. Három jelölt mérkőzik meg a pártelnöki pozícióért: Annegret Kramp-Karrenbauer, Friedrich Merz és Jens Spahn. Az előrejelzések szerint Spahn már nem tud beleszólni a másik két jelölt versenyébe. Merkel október végén azután kényszerült lemondani, hogy a hesseni és a bajorországi időközi választásokon súlyos vereséget szenvedett a CDU-CSU pártszövetség, és 13 év után – a CDU-ban példátlan módon – leváltották a bizalmasát a frakcióvezetői pozícióból. Mindezek oka a kancellár elhibázott, a végletekig erőltetett migrációs politikája volt, amellyel meghívót küldött több százezer bevándorlónak. Merkel ígéretével szemben a migránsok közül csak kevesek helyezkedtek el a munkaerőpiacon, jelentős részük a német állam szociális juttatásait élvezi, ami évente 20 milliárd euróba kerül az adófizetőknek. Nem beszélve a biztonsági kockázatról: hamarosan itt van a berlini merénylet évfordulója, és egész Németország egy újabb terrortámadástól retteg.

Annegret Kramp-Karrenbauer

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Németország még több migránst toloncolhat ki az uniós tagországokba

Németország még több migránst toloncolhat ki az uniós tagországokba

amerika, london, párizs

Az Európai Bíróság kimondta, hogy Németországnak joga van kitoloncolni azokat a migránsokat, akiket egy szegényebb uniós tagországba szállítanának vissza. Mindez idáig vita tárgyát képezte, ezért számos kitoloncolás meghiúsult. Ennek azonban vége, az illegális bevándorlóknak vissza kell menniük oda, ahol elsőként léptek az Európai Unió területére.

Bolsonaro-Trump találkozó: hosszú idő után először érkezik Amerika-barát brazil elnök Washingtonba

Bolsonaro-Trump találkozó: hosszú idő után először érkezik Amerika-barát brazil elnök Washingtonba

amerika, london, párizs

Washingtonban találkozott egymással Donald Trump amerikai és Jair Bolsonaro, újévkor beiktatott brazil elnök.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez a nap is gyorsan eltelt, nézzük a legfontosabb híreket!

Az oltáselleneseknek is jár a szólásszabadság!

Az oltáselleneseknek is jár a szólásszabadság!

censored

Veszélyeztetik a gyerekeink életét, de attól még megilleti őket a szabad szólás joga.

Merkel belátta, a migránsokat a hazájukban kellett volna támogatni

Merkel belátta, a migránsokat a hazájukban kellett volna támogatni

amerika, london, párizs

A hazájukhoz minél közelebb, helyben kell segíteni a menekülteknek, ez a 2015-ös menekülthullám tanulsága - jelentette ki kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár.

Bemutatjuk a bevándorláspárti politikusokat

Bemutatjuk a bevándorláspárti politikusokat

kétharmad

Közeleg a május, ideje közelebbről megismerni a bevándorláspártiakat.

Konok Péter, az építőtábor réme

Konok Péter, az építőtábor réme

piszkostizenkettő

Van abban valami egészen szürreális, ahogyan a nemzeti ünnep előtt összecsipegette kis gondolatait arról, hogy miért nincs Magyarország.

Sargentini etikai tisztogatást szeretne az Európai Néppártban

Sargentini etikai tisztogatást szeretne az Európai Néppártban

kétharmad

Nem elegendő, hogy az Európai Néppárt (EPP) foglalkozik a Fidesz tagságának kérdésével, meg kell kezdenie végre az etikai nagytakarítást, és kérdőre kell vonnia Orbán Viktort, hogy milyen viszonyt kíván ápolni a pártcsaláddal és hogyan viszonyul az EPP által képviselt politikához - jelentette ki Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő Brüsszelben újságíróknak.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére