Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Megvan a verdikt: a nyugdíjasok jobban élnek

2016. december 6. 08:14

Az magyar törzsközösség vénjeinek tanácsa, azaz az Idősek Tanácsa úgy döntött, hogy a nyugdíjasoknak is egyre jobb a helyzetük Magyarországon.

Az Idősek Tanácsának tagja szerint lépésről lépésre haladnak, hogy a nyugdíjasoknak is jobb legyen Magyarországon. Kusovszky Imréné az M1 kedd reggeli műsorában elmondta:

2011-től 2015-ig összességében 21,1 százalékos emelésben részesültek a nyugdíjasok. A kormány családbarát politikájának része, hogy a nyugdíjasokon is segít"

– jegyezte meg.

Kiemelte, hogy a korábban tervezett 0,9 százalék helyett 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Fontos gesztusnak nevezte azt is, hogy még karácsony előtt minden nyugdíjas és fogyatékkal élő 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kap. Ez mintegy 2 millió 800 ezer embert érint – mondta Kusovszky Imréné, megjegyezve: soha egy kormány, egy miniszterelnök nem jelentett még be ilyet.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Marokkó 89 ezer migránst állított meg a tavalyi évben

Marokkó 89 ezer migránst állított meg a tavalyi évben

amerika, london, párizs

Ez a szám 37 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte az észak-afrikai ország belügyminisztériuma.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Jó reggelt! Indítsd velünk a napod!

Bolsonaro megfogadta: helyreállítja a demokráciát a kommunista Venezuelában

Bolsonaro megfogadta: helyreállítja a demokráciát a kommunista Venezuelában

amerika, london, párizs

Jair Bolsonaro brazil elnök csütörtökön tette közzé, hogy minden tőle telhetőt megtesz a rend és demokrácia helyreállítása érdekében Venezuelában.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak ma a legfontosabb hírek!

Csak a független és büszke nemzetek menthetik meg a nyugati civilizációt

Csak a független és büszke nemzetek menthetik meg a nyugati civilizációt

amerika, london, párizs

A nyugati civilizációt fenyegető legfőbb veszély az önfeladás: a kultúra, a hit, a hagyományok, a mítoszok és a szimbólumok eltűnése.

Totális káosz a Momentum kampányelszámolása

Totális káosz a Momentum kampányelszámolása

kétharmad

Mint kiderült, a Momentum Mozgalom állami támogatása felfüggesztésre került, mivel nem tudtak elszámolni a kampánycélra felhasznált közpénzekkel. Az eset kapcsán nagyító alá vettük a párt honlapján található, az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) megküldött részletes kimutatásokat. Még laikus szemmel is elég nagy káoszt találtunk.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére