Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
szabadlábon
 
 
 
 

Megkezdődött a perújítás Hunvald György ügyében

2016. december 8. 16:58

A hűtlen kezelés miatt zajló eljárás első tárgyalási napján a bíró az ügyben korábban született iratokat ismertette.

Hunvald György volt MSZP-s polgármester és  országgyűlési képviselő ellen több ügyben is eljárás indult még 2011-ben. Az egyik ügyben önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítése, különféle megbízási szerződések és más kisebb súlyú cselekmények miatt vádolták meg. Az ingatlanügyekben felmentették, ám a kisebb súlyú cselekmények közül kétrendbeli hivatali visszaélés miatt jogerősen egy év letöltendő szabadságvesztést kapott. Mivel azonban az eljárás során több mint két és fél évet töltött előzetes letartóztatásban, nem kellett börtönbe mennie. Egy másik ügyben Hunvald György mellett Weinek Leonárdot, a zuglói önkormányzat 2010 előtti szabad demokrata polgármesterét és társaikat vádolták hűtlen kezeléssel a polgármesterek által kötött megbízási szerződések miatt.A Központi Nyomozó Főügyészség álláspontja szerint túlságosan magas – havi 300-400 ezer forintos – tanácsadói díjak voltak kikötve az egyébként is javarészt szükségtelen szerződésekben, amelyek nyomán tényleges teljesítés alig volt. Ebben az ügyben első- és másodfokon is minden vádlottat bűncselekmény hiányában mentettek fel a vádak alól a bíróságok. A perújítás ezt a korábbi eljárást érinti.

A Fővárosi Törvényszék az ügyészség perújítási kérelmét megalapozottnak találta és elrendelte azt. Ibolya Tibor fővárosi főügyész a nyáron azt közölte: a törvényszék az indítványban hivatkozott bizonyítékok alapján azt valószínűsítette, hogy a perújítási eljárásban megállapíthatják Hunvald György bűnösségét és büntetést szabhatnak ki rá. 

(MTI)  

OLVASTAD MÁR?

szabadlábon
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei.

Megfenyegetted a Facebookot? Tudnak róla és talán már rajta is vagy a listájukon

Megfenyegetted a Facebookot? Tudnak róla és talán már rajta is vagy a listájukon

century-on

A Facebook követi és listázza azokat a felhasználókat, akiket "kockázatosnak" ítél, különös tekintettel azokra, akik a cég valamely dolgozóját, vezetőjét fenyegették meg.

Rendkívüli állapotot hirdet ki Trump, hogy megépülhessen a fal a mexikói határon

Rendkívüli állapotot hirdet ki Trump, hogy megépülhessen a fal a mexikói határon

amerika, london, párizs

Rendkívüli állapotot hirdet ki Donald Trump amerikai elnök annak érdekében, hogy a kongresszus megkerülésével előteremthesse a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzösszeget.

Így sivalkodtak a bevándorláspártiak a magyar gyermekekről szóló akcióterv miatt

Így sivalkodtak a bevándorláspártiak a magyar gyermekekről szóló akcióterv miatt

kétharmad

Szülesztő program, fércmű, szemétség, asszonyhitel - ilyen szavakkal illették az ellenzékiek a kormány által meghirdetett hétpontos családvédelmi akciótervet.

A bevándorlókat választaná az osztrák baloldal az emberek biztonsága helyett

A bevándorlókat választaná az osztrák baloldal az emberek biztonsága helyett

amerika, london, párizs

Herbert Kickl belügyminiszter biztonságpolitikai okokból módosítaná az osztrák alkotmányt, ám ehhez az ellenzéki képviselők szavazataira is szüksége lenne. A szocialisták és a liberálisok azonban egyelőre nem támogatják a szigorításokat.

Köves Slomó szerint nincs erkölcsi alapja a Jobbikkal való szövetségkötésnek

Köves Slomó szerint nincs erkölcsi alapja a Jobbikkal való szövetségkötésnek

kétharmad

Karácsony Gergelynek a zsidók listázását mentegető kijelentése után most nem az a kérdés, hogy bocsánatot kért vagy sem, hanem az a kérdés, hogy megvan-e az az erkölcsi alap, hogy együtt induljanak egy választáson vagy nincs - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija az Echo TV G. Fodor Gábor által vezetett "A nyolcas" című műsorában.

Nem fogadná vissza a brit kormány a dzsihadista feleségnek állt bevándorlót

A 19 éves Shamima Begum csatlakozott az Iszlám Államhoz, de most, hogy a terrorszervezet szétesőben van, már visszatérne Nagy-Britanniába. A szigetország erről hallani sem akar.

A végső csata előtt az ISIS-feleségek el akarták hagyni a csatamezőt, de a terroristák ezt nem engedték

A dzsihadisták feleségei megpróbáltak elmenekülni a végső csata elől, ám a jelentések szerint a terroristák egy része ezt nem engedte, sőt megölték saját feleségeiket.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére