Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megint megölték az ISIS vezetõjét

888.hu

2016.06.15. 12:28

Ebben az évben már harmadjára gyilkolták meg a rettegett kalifát. Utólag mindig kiderül, hogy a fickó köszöni szépen, nagyon is él.

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetőjének állítólagos haláláról tudósított kedden a szíriai kormányhoz közeli Samaa, illetve az al-Ekbaríja szaúdi állami hírtelevízió a dzsihadistákhoz kötődő hírügynökségre hivatkozva, de az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes szövetség nem erősítette meg a hírt.

Bagdadi áldozatul esett az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásainak Rakkában, a terrorszervezet szíriai “fővárosában”. Az értesülések szerint a terroristavezér vasárnap reggel vesztette életét a koalíció szíriai légcsapásaiban.

Az Amak állítólagos – az Iszlám Állam nevében nyilvánosságra hozott – közleménye szerint megölték a dzsihadisták “kalifáját”.

Abu Bakr al-Bagdadit a szövetség Rakkára mért légicsapásai során ölték meg a ramadán ötödik napján – fűzték hozzá.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére