Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megalakult a Soros-Simicska nagykoalíció

Bokor Gábor

2017.04.03. 12:28

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke az M1 reggeli mûsorában elmondta, hogy létrejött egy furcsa koalíció az ellenzéki oldalon, amelyben a baloldalt Soros György, a Jobbikot pedig Simicska Lajos finanszírozza.

A Jobbik szombaton indított, sok százmilliós plakátkampánya a végső bizonyítéka annak, hogy a párt egy milliárdosé"

– fogalmazott a legnagyobb kormánypárt alelnöke, aki szerint nem először fordult elő, hogy a Jobbik egy milliárdos forgatókönyve alapján cselekszik.

A politikus szerint a milliárdos nagyvállalkozó keresett magának egy politikai erőt és dekára megvásárolta Vona Gáborékat.

A több ezer példányban elkészült plakátok százmilliókba is kerülhettek, mely összegért a mecénás nyilván benyújtja majd a számlát"

– mondta Németh.

A Fidesz alelnöke kifejtette, hogy Simicska Lajos több érdekeltségét is elvesztette az elmúlt években, hiszen képtelen volt a pártot és Orbán Viktort úgy táncoltatni, ahogyan ő fütyült.

Az oligarcha kegyetlen bosszúra készül, amihez politikai partnerre is talált, méghozzá Vona személyében, aki már több ízben is bizonyította, miféle pálfordulásokra képes a hatalomért és a pénzért"

– vélekedett Németh Szilárd.

A politikus kifejtette véleményét a Nézőpont Intézet legújabb kutatásával kapcsolatban, amelyik lerántotta a leplet a Jobbik népszerűség-csökkenéséről.

Vona Gábor egy radikális jobboldali, magát konzervatív nemzetinek valló pártot egy milliárdos érdekeit napi szinten kiszolgáló szócsővé züllesztett pénzért, illetve jelentős médiafelületért. A szavazóit százezres nagyságban elveszítő Jobbik azt hiszi, hogy egy már-már korlátlannak tetsző anyagi támogatással mindent megtehet, melynek következtében össze-vissza kapkodnak, amire már nem vevők az emberek"

– mondta.

Németh Szilárd szerint egészen elképesztő, hogy a Jobbik tegnap kiállt a Soros György által birtokolt CEU mellett.

Számomra ez egyértelmű bizonyíték az említett koalíció működésére, vagyis Soros György ide is beetette a lábát. Az amerikai üzletember pénzeli a balliberálisokat, Simicska a Jobbikot, közös céljuk pedig az, hogy minél nagyobbat sújtsanak a kormányra"

– vélekedett.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére