Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Máris kormányválságba torkollhat Macron elnöksége?

2017. június 21. 17:58

PÁRIZS, 17:58

Távozik Emmanuel Macron elnök újjáalakuló kormányából a centrista Francois Bayrou, a Demokrata Mozgalom (Modem) vezetője és a párt másik politikusa, Marielle de Sarnez Európa-ügyi miniszter is. Mindennek ellenére a jobboldalon még nagyobb a káosz.

Fotó: AFP

Fontos emberek távoznak: Francois Bayrou például eddig az igazságügy-miniszteri posztot töltötte be.

Úgy döntöttem, hogy a következő kormánynak nem leszek a tagja"

– jelentette be szerda reggel Bayrou.

Az Európa-ügyi miniszteri székről lemondó Marielle de Sarnezt Bayrou jobbkezének tartják, az ő távozásáról a Modem egy illetékese tájékoztatta a francia hírügynökséget.

A Modem egyik politikusával szemben vizsgálatot indított az ügyészség, mert a gyanú szerint ő is olyan európai parlamenti asszisztenseket alkalmazott, akik nem az EP-ben, hanem Franciaországban dolgoztak.

A szintén modemes Sylvie Goulard védelmi miniszter kedden jelentette be, hogy ő sem lesz tagja az újjáalakuló kormánynak. Édouard Philippe kormányfő a törvényhozási választások után, hétfőn a hagyományoknak megfelelően benyújtotta a kormány lemondását, ám akkor még csak technikai jellegű kormányátalakításról volt szó.

Mindeközben Macron miatt szakadt a francia jobboldal
Fotó: AFP

Az államfő politikáját támogatni kívánó jobboldali képviselők önálló frakciót alakítanak a nemzetgyűlésben a centrista UDI párt képviselőivel"

– jelentette be szerdán Thierry Solere, a csoport vezetője, aki az elnökválasztási kampányban Francois Fillon konzervatív jelölt szóvivője volt. Ezzel kettészakad a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak. Macronéknak jól sikerült a szalámizás, hiszen ezzel sikerült Chirac és Sarkozy politikai örökségét teljesen széthordani.

Egy új frakció létrehozásán dolgozunk, amely új erő lesz a parlamentben"

– mondta Thierry Solere, az UDI elnökével, Jean-Christophe Lagarde-dal tartott közös sajtótájékoztatóján a nemzetgyűlésben. A frakció "konstruktívan lép fel a kormány azon reformjaival szemben, amelyekre az országnak szüksége van" – tette hozzá.

Az új politikai erő a harmadik legnagyobb lesz a nemzetgyűlésben. A Köztársaságiak 112 mandátumot szereztek a vasárnapi nemzetgyűlési választásokon. Képviselőik közül mintegy húszan indították a frakcióalapítási folyamatot, amelyhez csatlakozott az UDI 18 képviselője. Az új nemzetgyűlés hétfőn ül össze először, a frakciók kedden alakulnak meg.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A franciáknak a Notre-Dame leégése kapcsán is a migránsok sorsa jut az eszükbe

A franciáknak a Notre-Dame leégése kapcsán is a migránsok sorsa jut az eszükbe

amerika, london, párizs

Beindultak az érzékenyítő órák Franciaországban, melyeken azt vetették össze, melyik a nagyobb tragédia, hogy a keresztény vallás ikonikus épülete majdnem megsemmisül, vagy hogy illegális bevándorlók a tengerbe fulladnak.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak a húsvéthétfő legfontosabb hírei!

Obama és Clinton nem merték leírni azt, hogy keresztényeket gyilkoltak Srí Lankán

Obama és Clinton nem merték leírni azt, hogy keresztényeket gyilkoltak Srí Lankán

amerika, london, párizs

Az amerikai baloldal meghatározó arcai, a volt elnök és a volt külügyminiszter inkább csak azt írták, hogy "Húsvét-hívők" az áldozatok.

Székelyföld felszámolásával kampányol egy román az EP-választásokon

Bízzunk benne, hogy a románok már túljutottak azon, hogy ezzel sok szavazatot lehessen gyűjteni...

A hét karikatúrája a 888-on

A hét karikatúrája a 888-on

8)8)8

A nyúl, aki megint mellényúl

A bevándorláspárti Juncker minden felelősség alól ki akar bújni

A bevándorláspárti Juncker minden felelősség alól ki akar bújni

amerika, london, párizs

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint az európai parlamenti választások és annak kampányidőszakának legforróbb kérdése nem a bevándorlás, a terrorizmus és az iszlamizáció megfékezése, hanem az álhírek terjedésének megakadályozása lesz.

A 24.hu húsvétkor kezdett bele a kereszténygyalázásba

A szélsőségesen bevándorláspárti 24.hu a kereszténység legnagyobb ünnepén, húsvétkor érezte szükségét annak, hogy elkezdje gyalázni a világ legüldözöttebb vallásának követőit.

Iszlamisták követték el a húsvétvasárnapi támadásokat

Iszlamisták követték el a húsvétvasárnapi támadásokat

amerika, london, párizs

Habár a liberális mainstream média folyamatosan arról cikkezett, hogy mélyen húzódó társadalmi konfliktus osztják meg Srí Lankát, és ez állhat a húsvétvasárnap elkövetett terrortámadások hátterében, bebizonyosodott, hogy egy szélsőséges iszlamista csoport felelős a robbantásokért. A merényletben több mint 290 ember vesztette életét és legalább 500-an megsebesültek.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére