Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Már párttársai is bírálják Asselbornt

2016. szeptember 16. 11:38

POZSONY, 11:38

Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök szerint a Magyarországot nagy előszeretettel bíráló Jean Asselborn véleménye nem azonos a luxemburgi kormányéval. 

Huszonhét európai uniós tagország állam-, illetve kormányfőinek találkozója előtt Bettel elmondta, hogy a miniszter, aki egyebek között Magyarország unióból való kizárásáról tett említést, nem a kormány álláspontját fogalmazta meg.

Véleményem szerint Asselborn általánosságban az európai értékekről beszélt. Hangoztatta, hogy az Európai Unió egy nagy család, amelyen belül azonban vannak problémák, és ezeket a problémákat meg is kell vitatni"

– fogalmazott a luxemburgi miniszterelnök. 

Jean Asselborn egy kedden közölt interjúban azt mondta, hogy elfogadhatatlan az uniós alapértékek súlyos sérelme, ezért ideiglenesen vagy véglegesen ki kell zárni az EU-ból az olyan tagokat, mint Magyarország.

A kijelentései után az adóparadicsom külügyminiszterét többen keményen bírálták.  

Bettel pénteken kijelentette, hogy később maga Asselborn is túlzónak minősítette bírálatát.

A luxemburgi miniszterelnök arról is beszámolt, hogy az unióban a válság jelei mutatkoznak, és lépéseket kell tenni az együttműködés javításának érdekében.

(MTI) 

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Nagyot küzdött a Mol Vidi FC, mégis gyászos lett az eredmény

Nagyot küzdött a Mol Vidi FC, mégis gyászos lett az eredmény

hajrá, magyarok!

6 év elteltével ismét magyar csapatnak szurkolhattunk az Európa Ligában. A csütörtök esti ellenfél a BATE Borisov, a fehérorosz bajnok volt.

Orbán mellé állt az EPP Junckerrel szemben

Orbán mellé állt az EPP Junckerrel szemben

amerika, london, párizs

Az állam- és kormányfők informális csúcstalálkozóján amellett, hogy Juncker egy gátlástalan csellel próbálkozott a Fidesz EPP-ből történő kipaterolására, sokféle nyilatkozatot is olvashattunk a résztvevőktől. Mutatjuk, mik voltak a fő csapásirányok!

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak ma a legfontosabb hírek!

Svéd miniszterelnök: ha szükséges, akár erőltetni is kell a kvótát az unión belül

Svéd miniszterelnök: ha szükséges, akár erőltetni is kell a kvótát az unión belül

amerika, london, párizs

A salzburgi találkozón a svéd szociáldemokrata miniszterelnök is kifejtette álláspontját. Nem meglepő módon a kötelező kvótát erőltetné.

Levelet írt Németh Sándor a Sargentini-jelentésről

Levelet írt Németh Sándor a Sargentini-jelentésről

kétharmad

Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek az Európai Parlament Magyarországot érintő döntéséről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.

Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

amerika, london, párizs

Elképesztő mértékben nőtt azon fiatal lányok száma, akik nemet akarnak váltani. A megdöbbentő adatok miatt utánajárnak annak, mi lehet az oka.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére