Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Már közlekedik a LOT lengyel légitársaság Chicago-Budapest járata

2018. május 6. 10:18

Szombaton délután megérkezett Chicagóba a LOT lengyel légitársaság első járata Budapestről.

Az első közvetlen járat a város O'Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin. A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson – a LOT vezetői mellett – részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással köszöntötték az "újonc", vagyis a légikikötőbe először érkező gépet. 

A repülőtéren megtartott járatnyitó ünnepségen a LOT képviselői hangsúlyozták, hogy Chicagóban és környékén él a legnagyobb lélekszámú amerikai lengyel közösség, Susan Kurland, a repülőtér szolgáltatási igazgatója pedig a chicagói magyar közösség aktív jelenlétét emelte ki. Beszédében a magyar főkonzul leszögezte: a történelmi lengyel-magyar barátság élő hagyomány, s ennek a barátságnak újabb példája a Chicago-Budapest közvetlen légi járat elindítása.

Az összefogásban erő rejlik, és ez tette lehetővé nemcsak azt, hogy megtaláljuk helyünket Európában, hanem annak felismerését is, hogy összetartozunk természetes és történelmi partnereinkkel"

– mondta a magyar diplomata.

A visegrádi csoport – Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – "képes arra, hogy új alternatívákat mutasson fel, megbízható és erős partnere legyen amerikai szövetségesének, valamint józan hangon szólaljon meg az Európai Unión belül". A lengyel-magyar kettős a V4-es együttműködés motorja – emelte ki a főkonzul. 

A járatindítás ünneplése vasárnap folytatódik: a Budapestre visszainduló repülőgépet zenés köszöntéssel búcsúztatják, beszédet mondanak Chicago magyar és lengyel főkonzuljai, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség Észak-Amerikáért felelős vezetője.  

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Orbán Viktor: kiválóak a magyar-amerikai kapcsolatok

Orbán Viktor: kiválóak a magyar-amerikai kapcsolatok

kétharmad

A közép-európai régió energetikai kérdéseit és a magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatokat tekintették át Orbán Viktor miniszterelnök és Rick Perry, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere megbeszélésén az Országházban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Három éve, hogy vérfürdőt rendeztek a muszlim terroristák Párizsban

Három éve, hogy vérfürdőt rendeztek a muszlim terroristák Párizsban

amerika, london, párizs

Edouard Philippe francia miniszterelnök részvételével nemzeti megemlékezésen hajtottak fejet kedden a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek harmadik évfordulóján Párizsban és a fővároshoz közeli Saint-Denis-ben a Stade de France nemzeti stadionnál.

Trump: az amerikaiak nélkül már németül beszélnének Párizsban

Trump: az amerikaiak nélkül már németül beszélnének Párizsban

amerika, london, párizs

Donald Trump amerikai elnök "finoman" emlékeztette Emmanuel Macront a második világháború alakulására.

Videó: Birminghamben macsétával, kalapáccsal verték egymást a migránsok

Megdöbbentő videó látott napvilágot. Az eset Birminghamben, a migráció által egyik leginkább sújtott brit nagyvárosban történt. A migránsok macsétával, kalapáccsal estek egymásnak.

Herr Tusk, a hű szolga

Herr Tusk, a hű szolga

piszkostizenkettő

Tusk kiváló példa arra, mit jelenít meg ma Brüsszel: olyan politikusokat, akik a brüsszeli/berlini elitnek tett hűséges szolgálataikért pozíciót kaptak, és akiket árulónak tartanak saját hazájukban.

Így hazudik a magyar emberek arcába a balra fordult Jobbik

Így hazudik a magyar emberek arcába a balra fordult Jobbik

kétharmad

Az úgynevezett néppártosodás következtében a Jobbik a liberális politikai erők kegyeit kezdte keresni, többek között ezért hirdeti fennhangon az utóbbi időben Európai Ügyészséghez való csatlakozást. Alig három éve még homlokegyenest ellenkező állásponton volt a Jobbik - felmerül hát ismételten a kérdés: kit akar a kamunéppárt hülyének nézni?

Harmincéves lenne a mai Magyarország legkártékonyabb pártja

Harmincéves lenne a mai Magyarország legkártékonyabb pártja

kinyílott a pitypang

Természetesen a megboldogult SZDSZ-ről van szó! Mondják, hogy halottról vagy jót, vagy semmit: de az SZDSZ szelleme máig kísért, nézzük hát nyolc bűnüket!

Kiállsz Orbán Viktor mellett? Azonnal letilt a Facebook

Kiállsz Orbán Viktor mellett? Azonnal letilt a Facebook

censored

A baloldali, a jobbikos és az indexes maffia jelentgető brigádjai nagy sikert könyvelhettek el a mai napon, ugyanis Megadja Gábor 888-as Facebook-oldalát törölték Zuckerbergék. Az ok egészen szürreális.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére