Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Már egy tucat embert megbírságoltak a dán burkatörvény miatt

2019. február 7. 12:38

2018. augusztus 1-én lépett életbe az a törvény, amely tiltja az arcot eltakaró ruhadarabok viselését.

Azaz nikábot és burkát sem szabad hordani. A törvényt még 2018 májusában szavazta meg a dán parlament. Természetesen a Soros-féle Amnesty International európai igazgatója egyből elkezdett sivalkodni a döntés miatt, azon lovagoltak, hogy szerintük az új törvény negatívan érinti azokat a muszlim nőket, akik maguktól szeretnének nikábot vagy burkát viselni, és sérti a vallási önkifejezéshez fűződő jogukat.

Egy 2010-ben készült jelentés kétszázra becsülte azoknak a nőknek a számát az 5,7 millió lakosú Dániában, akik az arcukat teljesen eltakaró kendőt viselnek.

Fotó: AFP

Az első alkalommal kiszabható bírság ezer korona, azaz 43 ezer forint, de a többszöri szabálysértők akár 10 ezer koronás, körülbelül 430 ezer forint pénzbírsággal vagy hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők. Továbbá, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerít az arca elfedésére, arra pénzbírságot, de akár két év börtönbüntetést is kiszabhatnak.

A törvény életbe lépése óta eltelt fél év alatt 105 ember követett el szabálysértést, de közülük csak 12 személyt bírságoltak meg. Ez azt jelenti, hogy kb. kéthetente megbírságoltak egy embert az úgynevezett burkatörvény miatt.

Egy algériai üzletember, a politikai aktivistaként tevékenykedő Rasíd Nekkáz felajánlotta, hogy átvállalja a dán burkatörvény miatt kiszabott bírságok kifizetését.

Hasonló tilalom van érvényben Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban is. Nekkáz a korábbiakban ezért már más európai országokban, a többi közt Belgiumban és Franciaországban is fizetett be a hasonló tiltásokból fakadó bírságokat.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Novák Katalin alaposan helyretette a magyar családpolitika miatt sivalkodó svéd minisztert

Novák Katalin alaposan helyretette a magyar családpolitika miatt sivalkodó svéd minisztert

kétharmad

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár nyílt levélben válaszolt Annika Strandhall hazugságaira.

Újabb fronton ostromolja hazánkat Soros György

Újabb fronton ostromolja hazánkat Soros György

amerika, london, párizs

A spekuláns ezúttal a Budapest Folyamat keretében akar ránk erőszakolni egy bevándorlást ösztönző paktumot.

A japán miniszterelnök Nobel-békedíjra jelölte Donald Trumpot

A japán miniszterelnök Nobel-békedíjra jelölte Donald Trumpot

amerika, london, párizs

Donald Trump amerikai elnök pénteken egy fehér házi sajtótájékoztatón elmondta, hogy Abe Sinzó japán miniszterelnök Nobel-békedíjra jelölte őt az Észak-Koreával való párbeszédért és a koreai-félszigeti feszültség csökkentéséért tett erőfeszítéseiért.

Rangadókkal folytatódik a világ legizgalmasabb bajnoksága

Rangadókkal folytatódik a világ legizgalmasabb bajnoksága

hajrá, magyarok!

A Fradi Debrecenbe, a Honvéd Miskolcra utazik az NB I. 21. fordulójában.

Strache harcot hirdetett az iszlamista antiszemitizmus ellen

Strache harcot hirdetett az iszlamista antiszemitizmus ellen

amerika, london, párizs

A politikai iszlámmal és az ahhoz köthető antiszemitizmussal is leszámolna az osztrák alkancellár.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei.

Megfenyegetted a Facebookot? Tudnak róla és talán már rajta is vagy a listájukon

Megfenyegetted a Facebookot? Tudnak róla és talán már rajta is vagy a listájukon

century-on

A Facebook követi és listázza azokat a felhasználókat, akiket "kockázatosnak" ítél, különös tekintettel azokra, akik a cég valamely dolgozóját, vezetőjét fenyegették meg.

Rendkívüli állapotot hirdet ki Trump, hogy megépülhessen a fal a mexikói határon

Rendkívüli állapotot hirdet ki Trump, hogy megépülhessen a fal a mexikói határon

amerika, london, párizs

Rendkívüli állapotot hirdet ki Donald Trump amerikai elnök annak érdekében, hogy a kongresszus megkerülésével előteremthesse a mexikói határra ígért fal megépítéséhez szükséges pénzösszeget.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére