Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Már a sitten van Kun-Mediátor Marcsika

888.hu

2016.12.16. 14:58

Elõzetes letartóztatásba helyezte a Bróker Marcsiként ismertté vált karcagi nõt a Szolnoki Járásbíróság. A bíróság azzal indokolta a letartóztatást, hogy a nõ egyszer már megszökött, hogy elkerülje a felelõsségre vonást, illetve fennáll a bizonyítékok eltüntetésének és a tanúk befolyásolásának a veszélye is.

A nőt nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el a rendőrök a karib-tengeri Belize-ben, ahol az ügy kipattanása óta bujkált. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden hozták haza, a szolnoki nyomozók szerda reggel csalás miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A gyanú szerint a nő a karcagi Kun-Mediátor utazási iroda ügyvezetőjeként 1999 és 2015 között engedély nélkül végzett pénzügyi szolgáltatást. A banki kamatoknál jóval magasabb hozam ígéretével gyűjtötte a befektetők pénzét. A többség pár százezer forintot fektetett be, de olyan ügyfele is volt, aki egymilliárdot akart megforgatni nála.

Az ígért hozamokat a később csatlakozók pénzéből eleinte még ki tudta fizetni, a piramis azonban 2015 áprilisában összeomlott. A befektetők ettől kezdve semmit nem kaptak vissza a pénzükből. A nyomozók szerint az asszony legkevesebb 800 embert károsított meg, összesen legalább tízmilliárd forinttal.

Így kapcsolódik egymáshoz Bróker Marcsika és a Jobbik

Több szálon kapcsolódott a politikához a karibi térségben elfogott Dobrai Sándorné, a Kun-Mediátor volt ügyvezetője. A háttérben felbukkan a Jobbik, de a baloldali ellenzék is – írta meg az Origo

A baloldal ugyanis 2010 előtt rendszerint és előszeretettel Marcsika egyik szállodájában, a Fehér Hollóban tartotta a rendezvényeit, a helyiek csak „ellenzéki tűzfészeknek" nevezték a központot. A Fehér Hollóban Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes is tartott fórumot, de a baloldal más vezető alakjai is megfordultak a karcagi hotel, étterem és rendezvényközpontban.

A Pesti Srácok még 2015-ben tudta meg, hogy 2010 után a Jobbik szekértolójaként lett ismert Karcagon.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére