Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Majtényinak papírja van arról, hogy Soros jelöltje

Bertha László

2017.03.06. 14:28

Március 13-án köztársasági elnököt választ a parlament. Majtényi jelölését a Soros Györgynél való beágyazódottságának köszönheti.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet – más néven a Poloska Intézetet – 2003 januárjában a Soros Alapítvány hozta létre, abból a célból, hogy „a hagyományostól eltérő, újszerű intézményi formát teremtsen a demokratikus magyar közélet formálására.” Az intézet elnöke Majtényi László, aki Soros mellett a baloldali ellenzéki pártok bizalmát is élvezi, hiszen ő az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, a Liberálisok és a Szolidaritás közös államfőjelöltje.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet jogi formáját tekintve non-profit kft., melynek 2009-től már az Eötvös Károly Közpolitikai Alapítvány a tulajdonosa. A kft. közhasznúsági jelentéseiből kiderül, hogy Majtényiék 2009 óta közel 140 millió forint támogatást kaptak Soros Györgytől, melynek jelentős részét fel is használták a projektjeik során.

A Soros Alapítvány mellett a Rockefeller Brothers Foundation is adott 14 milliót egy 2014-16 közötti programra, valamint a Holland Királyság Nagykövetsége 24,4 millióval járult hozzá a fiatalok felébresztéséhez állampolgári kötelezettségeik iránt. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet fő támogatói között az Európai Bizottság és a Visegrad Fund is megtalálható.

A Majtényi által elnökölt Eötvös Károly Közpolitikai Intézet beszámolóiból kiderül, hogy többek között olyan feladatokra kaptak pénzt, mint „a bűncselekmények üldözését és a terrorizmus megfékezését szolgáló megfigyelési módszereknek a demokratikus társadalmak berendezkedésére gyakorolt hatásainak elemzése”, vagy „egy döntéstámogató rendszer létrehozása, amely a befektetők és politikai döntéshozók számára már a fejlesztések korai szakaszában megvilágítja a biztonság növelését célzó technológiák alkalmazásának előnyeit és hátrányait”.

A 2015-ös jelentésükből kiderül, hogy Majtényiéknak remek a humoruk és az iróniáért se mennek a szomszédba. A Poloska Intézet persze a provokációtól sem riad vissza:

erre jó példa, amikor 2015 januárjában levélben tájékoztattuk a köztársasági elnököt, hogy hiába is okolja a környezetvédelemért felelős ombudsmant a napelemek termékdíjával szóló törvényben lévő hibáért, mivel ezt a tisztséget már megszüntették.”

Nem szabad persze elvitatni az intézettől a konkrétabb eredményeket, ilyen volt például az új kommunikációs stratégiájuk megszületése, melyet szintén Soros pénzéből valósítottak meg. A cél az volt, hogy az intézet szélesebb közvéleményhez tudjon szólni és legyen arra képessége, hogy formálja a politikai napirendet. Az Eötvös Intézet rájött, hogyha a rendelkezésére álló on- és offline platformokat intenzívebben használja, többeket érhet el.

A siker természetesen ezúttal se maradt el, Soros nem az ablakon dobta ki a pénzt: a zseniális meglátás gyümölcse 73 új Facebook-poszt és 242 lájk.”

– írja az Origo.

Majtényi, a bevándorláspárti

Soros György szellemisége ebben a tekintetben is tetten érhető. Majtényi szerint a magyar bevándorláspolitika elfogadhatatlan, a kerítést rossz dolognak tartja a déli határon, Angela Merkel felfogásával azonban egyetért, akárcsak a milliárdos spekuláns.

Majtényi nem is titkolja különösebben, hogy ismeri Soros Györgyöt, akivel a lap információi szerint háromszor is találkozott. Az Origo írása szerint az évek óta egymással civakodó ellenzéki pártok gyakorlatilag fennakadás nélkül tudtak megállapodni Majtényi jelöléséről, melyet a Sorosnál való beágyazódottsága olajozott meg.

Az Eötvös Károly Intézet vasárnap közleményben tudatta, hogy köztársaságielnök-jelöltsége idejére, az elnökválasztás időpontjáig Majtényi László tevékenységét az Eötvös Károly Intézetben – fizetés nélküli szabadság formájában – szünetelteti.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére