Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Majdnem egy igazi független, demokrata civil lett a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje

888.hu

2017.09.27. 17:55

Aztán közbeszólt a valóság, és Lattmann Tamás megmaradt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárának. Továbbra is civil, független mint az egyszeri indexes újságíró.

A szocialista pártból Molnár Gyula, Hiller István, Tóth Bertalan és Molnár Zsolt keresték meg a nemzetközi jogászt – tudtuk meg az ATV  futó Egyenes Beszéd című műsorból.

Az ATV szerint azt tudni lehetett, hogy a nemzetközi jogász miniszterelnök-jelölt lett, csak azt nem, hogy kinek a jelöltje. Sokáig nem is akart erről beszélni, nem akart ártani a stratégiáknak, de most színre lépett.

Bevallása szerint az ellenzék megpróbálta átverni a civileket, és Lattmann Tamást felhasználva vonták volna be a politikába az ellenzéki oldalon az ártatlan szemű civileket.

Tavaly november környékén született a paktum, miszerint a négy ellenzéki párt: az MSZP, a DK, az Együtt és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje lett, majd 2016 decemberében Botka László megjelent és aktivizálódott.

Az akkori tárgyalások szerint az összefogásban részt vett volna a DK, az Együtt és a Párbeszéd is, sőt Lattmann még az LMP-vel is próbált tárgyalni, de a részletek még nem voltak kitalálva. A nemzetközi jogász úgy véli, Botka László politikája csak rosszat tett az összefogásnak – írja az ATV.

Lattmann Tamással leghamarabb Tarjányi Péterhez, és a Zoom.hu internetes oldalhoz közel álló Magyar Progresszív Mozgalom rendezvényén találkozhatunk.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére