Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Magyarország egy kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolja Ukrajnának

Pörge Béla

2018.10.24. 15:18

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Varsóban ukrán partnerével, Pavlo Klimkinnel tárgyalt egy biztonságpolitikai fórum helyszínén.

A most bejelentett javaslat szerint a két kormány tartózkodna olyan politika folytatásától, amely egy nemzeti közösség asszimilációjához vezethet és amely egy-egy térségben megváltoztatná a nemzetiségi összetételt. Az egyezmény szabad nyelvhasználatot biztosítana a nemzetiségeknek a vallásgyakorlás, a kultúra, az oktatás és a közigazgatási intézkedések esetében.

Az ukrán fél a javaslat tanulmányozására tett ígéretet"

– mondta el Szijjártó Péter, aki egyúttal reményét fejezte ki, hogy a következő, december 7-i milánói találkozón a magyar és az ukrán fél a tervezetet már érdemben, részleteiben is megvitathatja.

Világos, hogy a bizalom újjáépítéséhez kis lépéseken keresztül vezet az út"

– húzta alá a miniszter. Pozitívnak értékelte, hogy az ukrán parlament honlapjáról lekerült az az aláírásgyűjtés, amelynek révén a magyar nemzeti közösség deportálását akarták volna kezdeményezni Kárpátaljáról.

Kifejezetten pozitívan tekintünk arra is, hogy az ukrán fél komolyan vette: ez a kérdés a 21. századi Európához teljesen méltatlan"

– jelentette ki a külügyminiszter. Mint elmondta, Klimkinnel nemrégen egyetértettek abban, hogy a petícióra a "gusztustalan kifejezés sem lett volna túlzás".

Pozitívnak értékelte azt is, hogy a magyar nemzeti kisebbség vezetőivel szemben kihelyezett, hazug óriásplakátok ügyében az ukrán hatóságok nyomozást kezdeményeztek.

Megállapodás született arról, hogy az ukrán kormány kinevez egy, a határon átnyúló gazdasági együttműködésért felelős kormányzati tisztségviselőt – közölte emellett Szijjártó Péter. A kárpátaljai gazdasági program folytatásának zökkenőmentessé tétele érdekében Magyar Levente külügyminiszter-helyettes és a kinevezendő ukrán tisztségviselő minél hamarabb találkoznak – helyezte kilátásba.

Közölte továbbá: "a bizalmi alap újraépítésének jegyében" jelezte Klimkinnek, hogy Budapest készen áll annak az 50 millió dollár értékű hitelkeretnek az aktivizálására, amelyből útépítést finanszíroznának Kárpátalján. Magyarország kész annak a programnak a folytatására is, amelynek a keretében több ezer, a kelet-ukrajnai harcokban érintett családból származó gyerek táborozhatott eddig a Velencei-tónál – sorolta a miniszter.

Beszámolója szerint azt is jelezte Klimkinnek, hogy Magyarország továbbra is évente száz államilag finanszírozott ösztöndíjat biztosít az ukrán hallgatók számára a magyar egyetemeken.

Magyarországnak az az érdeke, hogy a kialakult konfliktust minél előbb meg tudjuk oldani"

– szögezte le Szijjártó Péter. Úgy vélte: ez jó lenne mindenkinek, nemcsak Ukrajnának és Magyarországnak, hanem elsősorban a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösségnek.
 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére