Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#focivébé
#Orbán Viktor
#bevándorlás
#belföld
#Soros György
#külföld
#demográfia
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
szabad vasárnap
 
 
 
 

Magyar imát is mondtak a Vatikánban vízkereszt ünnepén

2018. január 6. 16:08

A mai emberiség életútját a napkeleti bölcsek Betlehembe vezető útjával hasonlította össze Ferenc pápa a római Szent Péter-székesegyházban vízkereszt ünnepén szombaton bemutatott szentmisén, amelyen számos nyelv mellett magyarul is fohászkodtak.

Ferenc pápa homíliájában azt mondta, hogy a háromkirályok azért vették észre a gyermek Jézushoz vezető csillagot, mert felemelték tekintetüket az égre.

Életünkben gyakran megelégszünk azzal, amit magunk előtt találunk (...) a napkeleti bölcsek viszont ráéreztek arra, hogy az igazi élethez magas célkitűzés kell, amelyhez fel kell emelnünk a tekintetünket"

– jelentette ki az egyházfő. Hozzátette, hogy a Jézushoz vezető csillag nem vakít és nem kábít el, mint a pénz, a karrier, a pillanatnyi dicsőség hullócsillaga.

Fotó: AFP

A Szent Péter-székesegyházban bemutatott szentmisén többek között latinul, olaszul, filippínó, burmai, arámi és kínai nyelven imádkoztak.

Magyarul Isten bölcsességéhez szólt a fohász, amelyet a szentszéki magyar nagykövetség diplomatája olvasott fel.

Ferenc pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében kijelentette, hogy a napkeleti bölcsek útkeresését az akkori időkben is sokak részéről közöny kísérte, a hatalmat képviselő Heródes pedig egyenesen félt a gyermek Jézustól.

A katolikus egyházfő a karácsonyt most ünneplő keleti egyházakat is köszöntötte.

Vízkereszt ünnepén a három király lóháton vonult be a Szent Péter térre: a Róma közelében fekvő városokból 1400 jelmezes elevenítette fel a napkeleti bölcsek útját római katonának, apostolnak vagy éppen reneszánsz dámának beöltözve. Közöttük több vízkereszti boszorkány, Befana is menetelt seprűvel a kezében. A Befana január hatodikán reggel hoz ajándékot az olasz gyerekeknek.

Vasárnap Ferenc pápa olasz és külföldi gyerekeket keresztel majd a Sixtus-kápolnában.

Vízkereszttel véget ér a téli szünet Olaszországban, a hétvégén több tízmillió olasz tér vissza a vakációról. Kiemelt biztonsági készültség van az olasz autósztrádákon, pályaudvarokon és repülőtereken, valamint a vásárlóutcákban és kereskedelmi központokban a most kezdődött akciós vásárlási szezon miatt. Róma belvárosát teljesen lezárták a járműforgalom előtt, a vízkereszti ünneplés helyszínének számító Navona térre csak fémdetektoros ellenőrzés után lehet belépni.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

szabad vasárnap
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Elvárások nélkül akár messzire is juthat Anglia

Elvárások nélkül akár messzire is juthat Anglia

focivébé

Mivel négy évvel ezelőtt az angol válogatott nem jutott tovább a csoportjából, az Európa-bajnokságon pedig már a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerült, így nem túlzás kijelenteni, hogy a szurkolók többségének egyelőre nincsenek jelentős elvárásai. Nekem sincsenek. De talán pont ez adhatja meg Angliának azt a kellő nyugalmat, amelynek segítségével akár a vébé döntőjéig is elmenetelhet.

Milliárdos csalásban merült fel egy volt MSZP-s politikus neve

Az egykori MSZP-s politikus, Göncz Kinga által alapított alapítvány is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az Európai Csalás Elleni Hivatal. Bűncselekményre utaló tényállásokat a NAV is megfogalmazott a céggel kapcsolatosan.

Barcelona még több pénzt kér az Aquariusról hozzájuk érkező migránsok után

Az Aquarius mentőhajóról 100 migránst fogad Barcelona, az illegális bevándorlók után pedig már most pénzt követel a katalán főváros.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Nézzük, mi várható a mai nap!

Kemény migránsellenes vezető kerülhet a német bevándorlási hivatal élére

Kemény migránsellenes vezető kerülhet a német bevándorlási hivatal élére

amerika, london, párizs

A német bevándorlási hivatal (BAMF) hírnevét eléggé megtépázta a Brémából kirobbant botrány. Az ügynökség élére most Seehofer közeli szövetségese kerülhet, ami igencsak rossz hír a migránsok számára.

Brazília-Svájc 1-1

Brazília-Svájc 1-1

focivébé

Brazília 1-1-es döntetlent játszott vasárnap Svájccal Rosztovban, az oroszországi labdarúgó-világbajnokság E csoportjának első fordulójában.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére