Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#bevándorlás
#belföld
#Soros György
#külföld
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
piszkostizenkettő
 
 
 
 

Macron és a mohamedán választók

Apáti Bence

2018. február 12. 18:58

Macron nemzeti konzultációt kezdeményez az iszlámról szűk környezetében, Franciaországban. 

Egyelőre. De ha tehetné, egy hazájánál sokkal nagyobb térben is nekiállna egy monumentális, országokon átívelő érzékenyítésnek az iszlám tekintetében. 

És nem ő az egyetlen nyugat-európai államférfi/nő, aki hasonlóan gondolkodik. 

Európa vezetői mostanában mind úgy csinálnak, mintha nagyon szeretnék, ha sokkal sokszínűbb lenne ez a kontinens. Értsd: muszlim. 

Ami érthető is, hiszen mind Franciaországban, mind a németeknél állampolgárok/választók választják meg azokat a vezetőiket, aki aztán nemzeti konzultációt kezdeményeznek az iszlámról. Ezek között az állampolgárok között rengeteg muszlim van. És napról napra egyre több és több lesz. 

Akik aztán elmennek választani. 

A politikus pedig gesztusokat tesz, udvarol, empátiát gyakorol, és nemzetileg konzultál a muszlimokkal az iszlámról. 

És mint azt már mondtam: Ezek az állampolgárok (is) elmennek szavazni, mintegy megválasztani, kik vezessék (választott) hazájukat. 

Ilyen a politika. Ilyenek a politikusok. Így működik a demokrácia. 

Franciaország, Németország, Svédország, Hollandia vezetőit az országban élő állampolgárok választották meg. És ha ezek a politikusok továbbra is irányítani szeretnék az országaikat, akkor a kisebb ellenállás felé kell mozdulniuk. És miután az önsorsrontó, agyatlan és a túltolt politikai korrektség bilincsében vergődő libsi honpolgárok felől semmilyen ellenállásba nem ütköznek, a mohamedán vallású, első és második generációs bevándorlók felől viszont #miazhogynagyonis, a Macronok és Merkelek a kultúrájukat, városaikat, templomaikat, utcáikat, tereiket, nyelvüket, népszokásaikat, lányaikat és asszonyaikat minden gondolkodás nélkül fel- és átadó, kihalófélben lévő őslakosok helyett az újfrancia, és újnémet újválasztóiknak tesznek gesztusokat. 

Akik 10-20 éven belül így is, úgy is sokkal többen lesznek azoknál az óeurópaiknál, akik gyereket az alacsony tesztoszteron szinttel rendelkező férfiatlan férfiak miatt már amúgy sem tudnak csinálni. Ha meg véletlenül becsúszik egy, azt azonnal abortálják, mert a sírós kölkökkel csak a baj van. Az óeurópaiaknak nincs már idejük és kedvük szaporodni, csak kutyás és macskás videókat néznek az Instán, és büszkén mutogatják saját bepólyált és agyontutujgatott gyerekpótléknak tartott négylábú kedvenceiket a szintén macskákat és kutyákat nevelő ismerőseiknek a Facebookon. 

Eközben az újonnan érkezők szorgosan gyártják a kis Ahmedeket és Mohamedeket. 

A szorgalmasan szaporodó újeurópaiak felől hatalmas az ellenállás, amit jól mutat a következő példa: A napokban kaptuk a hírt, hogy Németország török származású állampolgárai most épp a “haza” szó miatt jönnek ki a legendás béketűrésükből. 

A “Heimat" szó verte ki arrafelé a haladás biztosítékát, amely szülőföldet, anyaföldet vagy hazát jelent. A török bevándorlók szerint ez kirekesztő.

Bizony. Jól olvasta az én kedves olvasóm. 

KIREKESZTŐ. 

A haza szó. És voltaképpen egy szavuk sem lehet. A jó németek köpni nyelni nem tudnak. 

Mert ezeknek a bevándorlóknak valóban nem hazájuk Németország. Nem a szülőföldjük. Nem az anyaföldjük. 

Csak ott élnek, ott dolgoznak. 

És ott is szavaznak. 

Itt tart ma Európa. 

És közben Franciaországban nemzeti konzultációt tartanak az iszlámról. 

Nem is olyan régen itt, Magyarországon is volt egy nemzeti konzultáció egy egészen más témakörben. 

Ami talán mégis csak kapcsolódik valahogy a franciák nemzeti konzultációjához. 

Magyarország polgárai, azon a nemzeti konzultáción úgy döntöttek, hogy nem akarnak 10 év múlva egy nemzeti konzultációt az iszlámról. 

Jól tették. 

OLVASTAD MÁR?

piszkostizenkettő
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Milo Yiannopoulos: "Soros Magyarország legrosszabb exportterméke"

Milo Yiannopoulos: "Soros Magyarország legrosszabb exportterméke"

Big pikcsör

Rendhagyó interjú Milo Yiannopoulos radikális szólásszabadságpárti újságíróval és a New York Times bestseller szerzőjével a jobboldal és a baloldal küzdelméről, magáról a szólásszabadságról, az iszlámról, az európai kultúráról és természetesen Orbán Viktorról, Donald Trumpról és Soros Györgyről.

Kijött az új adatvédelmi rendelet: a Google és a Facebook pedig kapott egy többmilliárd eurós pert a nyakába

Azon a napon perelték be csaknem tízmilliárd dollárra a Google-t és a Facebookot, hogy kijött az unió új adatvédelmi törvénye, a GDPR. A két cég az elmúlt időszakban nem fordított túl sok figyelmet a privát adatokra, amelyeket gyakran ki is bocsátottak egy harmadik félnek.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Erről szólt a mai nap.

A vásárolt menedékjoguk miatt aggódnak a migránsok

A vásárolt menedékjoguk miatt aggódnak a migránsok

amerika, london, párizs

Nagy az aggodalom a bevándorlók között Németországban miután kiderült, hogy a brémai kirendeltségen súlyos visszaélések voltak, és majdnem az összes menedékkérelmet elfogadták a hivatalban.

Farage: Brüsszel olyan, mint a szovjet idők Moszkvája, Juncker meg egy őrült

Farage: Brüsszel olyan, mint a szovjet idők Moszkvája, Juncker meg egy őrült

amerika, london, párizs

Nigel Farage brit függetlenségpárti politikus interjút adott a Heteknek, amiben részletesen kifejtette véleményét az Európai Unióról, Jean-Claude Junckerről és Európa jelenlegi helyzetéről. Úgy véli, hogy Brüsszel legnagyobb rémálma most Orbán Viktor.

Trumpnak igaza volt

Trumpnak igaza volt

amerika, london, párizs

Az amerikaiak többsége szerint Donald Trump legutóbbi kijelentése - miszerint az MS-13 néven elhíresült bűnbanda tagjai "állatok" - teljesen rendben van, hiteles, mivel ez az igazság.

A BL-döntő miatt szombaton nem tudsz meccsre menni? Segítünk!

A BL-döntő miatt szombaton nem tudsz meccsre menni? Segítünk!

hajrá, magyarok!

Nem vagy egyedül azzal, ha nem érted, miért nem tudsz szombat délután kimenni a kedvenc csapatod meccsére, hogy aztán megnézd otthon vagy egy kocsmában a BL-döntőt. Ám ha nem a Nemzeti Bajnokságokban játszanak a kedvenceid, vagy van amatőr csapat, akinek kimennél a meccsére, ez a cikk segíteni fog.

Kiszivárgott: Soros György dollármilliókkal próbálja meggátolni a Brexitet

Kiszivárgott: Soros György dollármilliókkal próbálja meggátolni a Brexitet

amerika, london, párizs

Kártyavárként omlik össze az a honi és nemzetközi liberálisok által kitalált hazugságkomplexum, melynek központjában az áll, "Soros György egy igazi filantróp, demokrata, aki sohasem ártja bele magát szuverén nemzetállamok belügyeibe önös érdekei okán". Ugyanis az idős agitátor immár másodszorra is komoly pénzeket tol egy olyan politikai szervezetbe Nagy-Britanniában, amelynek egyetlen célja van: szembemenni a britek többségi akaratával és meggátolni a Brexitet.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Az oldal a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató itt. Elfogadom.
Vissza az oldal tetejére