Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Ma összeülnek a NATO vezetői, de előtte az amerikai nagykövet rendesen becsicskítja Merkelt

2018. július 11. 09:45

Kétnapos találkozót kezdenek ma Brüsszelben a NATO-tagországok állam-, illetve kormányfői. A csúcsértekezlet középpontjában a tagországok védelmének és biztonságának fokozása, a katonai mozgékonyság és a védelmi kiadások növelése áll, Macedónia pedig meghívást kaphat arra, hogy csatlakozási tárgyalásokat kezdjen az észak-atlanti szövetséggel.

Diplomáciai források szerint a találkozón nagy hangsúlyt fog kapni a méltányos tehermegosztás kérdése, ugyanis az Egyesült Államok továbbra sem tartja elégségesnek az európai tagországok elkötelezettségét védelmi költségvetésük növelése mellett.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár erről tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a legtöbb tagállam növeli kiadásait, és idén az Egyesült Államok mellett már hét európai tagország is teljesíti azt a célkitűzést, hogy fordítsa a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát védelmi kiadásokra.

Az oroszokról is tárgyalnak

A csúcstalálkozón Oroszország és a NATO viszonyáról is tárgyalnak majd: a NATO az elrettentés politikája mellett továbbra is párbeszédre törekszik Moszkvával a feszültségek enyhítése érdekében.

A kormányfők a várakozások szerint megállapodnak a szövetség parancsnoki szerkezetének megerősítéséről. Ennek alapján Norfolkban az észak-amerikai és az európai szövetségesek közötti szorosabb kapcsolatért felelős parancsnokságot hoznak létre, Ulmban pedig az európai csapatmozgás összehangolásáért felelős központ jöhet létre.

Miután Macedónia nagy lépést tett afelé, hogy lezárja névvitáját Görögországgal, a csúcstalálkozón meghívást kaphat a NATO-csatlakozási tárgyalások megkezdésére. A meghívás annak bizonyítéka lesz, hogy a NATO ajtaja továbbra is nyitva áll a csatlakozni kívánó vagy a szövetség céljaival egyetértő, társulni kívánó országok előtt – mondta Stoltenberg.

Merkel fizet, mint a katonatiszt

Az Egyesült Államok berlini nagykövete tovább fokozta a nyomást szerdára virradóra Angela Merkel német kancelláron azért, hogy Németország az eddigiekhez képest jelentősebb mértékben növelje a védelmi kiadásait.

Németország ígérete 2014-ben Walesben két százalék volt 2024-ig. Szívesen látnánk, ha ez az ígéret teljesülne"

– jelentette ki Richard Grenell a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva Berlinben.

    Grenell emellett visszautasított feltételezéseket, miszerint az Egyesült Államok, a németek csekély fizetési hajlandóságát látva a védelmi kiadások terén, csökkentheti az amerikai csapatok németországi létszámát. "A Fehér Ház sosem követelte az amerikai katonai jelenlét felülvizsgálatát Németországban" – szögezte le a nagykövet.

Június végén a The Washington Post napilap arról értekezett nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva, hogy a Pentagon tanulmányozza az amerikai katonák németországi állomásoztatásának költségeit, és a csapatok esetleges visszavonásának, vagy jelentős csökkentésének lehetőségeit.

Donald Trump amerikai elnök több ízben élesen bírálta a többi NATO-tagot, és kiemelten Németországot is, amiért szerinte nem járulnak hozzá kellő mértékben a saját védelmük költségeihez. A NATO tagállamai 2014-es walesi csúcsértekezletükön megállapodtak abban, hogy katonai kiadásaik 2024-re elérik majd hazai össztermékük (GDP) 2 százalékát. Németországnak azóta 1,18 százalékról csak 1,24 százalékra sikerült emelnie ez irányú kiadásait.  

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A "Tisztelt Hölgyeim és Uraim!" megszólítás már nem elég haladó Németországban

A "Tisztelt Hölgyeim és Uraim!" megszólítás már nem elég haladó Németországban

amerika, london, párizs

Németországban már ténylegesen is választhatja valaki a harmadik nemet, az viszont eddig kérdés volt, hogy őket hogyan szólítsák meg hivatalosan.

Az Index most épp azt sugalmazta, hogy a magyar államnak köze lehetett egy emberrabláshoz

Az Index most épp azt sugalmazta, hogy a magyar államnak köze lehetett egy emberrabláshoz

kinyílott a pitypang

Kedd este ismeretlenek elrabolták az Esterházy-hagyaték kezelőjének édesanyját a burgenlandi Kismartonban. A hír bejárta a magyar és a nemzetközi sajtót is, de az Indexnek sikerült most is felfedezni az események mögött megbúvó Orbán-szálat.

Sneiderék botokkal és kábelekkel vertek össze egy mozgássérült férfit

Sneider Tamás, a Jobbik jelenlegi elnöke botokkal és kábelekkel felszerelkezve verte szét társaival együtt egy mozgássérült férfi arcát. A bíróság jogerősen elítélte a bűncselekmény miatt.

Egy évtizeden belül kihalhatnak a tigrisek

Egy évtizeden belül kihalhatnak a tigrisek

ökojobb

Száz év alatt a tigrisek 96 százaléka tűnt el.

Újabb részletek derültek ki Portik Tamás hangfelvételeiről

Újabb részletek derültek ki Portik Tamás hangfelvételeiről

kétharmad

További Portik-féle hangfelvételek lehetnek a svájci banktrezorban, ott, ahol bankszámlája van a két gyilkosság felbujtójaként jogerős fegyházbüntetését töltő egykori olajos vállalkozónak - írja a Magyar Idők.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma.

Katonák bevetésével elkezdték felszámolni Olaszország egyik legnagyobb migránstáborát

Katonák bevetésével elkezdték felszámolni Olaszország egyik legnagyobb migránstáborát

amerika, london, párizs

Az olasz katonák bevetésével kezdték meg kedden a Róma közeli Castelnuovo di Porto migránstáborának felszámolását, ahonnan több mint ötszáz személyt helyeznek át máshova az új olasz migrációs törvénnyel összhangban.

A Jobbik tízmilliókat fektetett a hozzájuk hű Iránytű Intézet túlélésébe

Több mint 57 millió forintos megbízást kapott az Iránytű Intézet a Jobbik frakciójától - derül ki az Országgyűlés honlapján feltüntetett szerződésekből. A Magyar Idők szerdai számában megjelent cikk szerint a Gyöngyösi Márton pártelnökhelyettes és Forrai Richárd által aláírt két megbízás két, illetve három hétre szólt tavaly novemberben és decemberben.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére