Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Lopott buszokkal támadták meg iskolájukat diákok

Vincze Viktor Attila

2017.04.25. 19:38

Letartóztattak három diákot az észak-olaszországi Carpiban, mert elloptak két városi buszt, majd nekivezették õket a helyi középiskolának - olvasható a Local internetes híroldal olasz kiadása alapján a Híradó.hu oldalán.

A Modena melletti település oktatási intézményében és a buszokban keletkezett kár körülbelül 170 ezer euró, vagyis több mint 50 millió forint.

A 16-17 év közötti elkövetők az iskola volt, illetve jelenlegi tanulói. Az igazgató, Teresa De Vito azonban először azt nyilatkozta, nem hiszi, hogy a tettesek szándékosan mentek neki az épületnek, úgy vélte, az ütközés az iskola elhelyezkedése miatt történhetett meg. Az elkövetők azonosítása előtt azt is mondta, a súlyos bűncselekmény és iskola belső élete között nincs összefüggés.

A három tinédzser összesen öt buszt lopott el, a helyi buszgarázsból, de az iskola elleni akcióhoz csak kettőt használtak. Ezekkel péntek reggel betörték az iskola külső kapuját és behatoltak az intézmény területére.

A hetvenezres város polgármestere, Alberto Bellelli szerint is nagyon súlyos, ami történt. Ez nem egyszerű vandalizmus vagy csínytevés, hanem bűncselekmény – mondta.

A fiatalokat a bolognai ifjúsági börtönben tartják fogva, és lopással, közösségi tulajdon megrongálásával, valamint közszolgáltatás akadályozásával vádolják őket, mivel akciójuk után az iskolában szerdáig felfüggesztették a tanítást.

A rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosította a tetteseket, ami még úgy is sikerült, hogy a tinédzserek kapucnival és sállal is próbálták eltakarni az arcukat. A hatóság hozzátette, bár átvizsgálták a rögzített képeket, nem kizárt, hogy mások is részt vettek a bűncselekmény elkövetésében.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére