Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Lomnici: migráció nélkül is építhetõ sikeres gazdaság

Bertha László

2018.06.09. 20:27

A visegrádi országok példája is igazolja, hogy migráció nélkül is lehet sikeres gazdaságot építeni - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Hangsúlyozta, hogy az ötvenes évektől kezdve Európába érkezett vendégmunkások egy része vagyont gyűjtött és hazatért, mások pedig évtizedek alatt a helyi közösség hasznos tagjaivá váltak, ám a 2015-ös bevándorlási válság óta már más összetételű csoportok akarnak Európába jutni.

Lomnici Zoltán szerint a túlzottan soknemzetiségűvé vált társadalmakban nem működik az együttélés, megszűnik a csoportok közötti párbeszéd és állandósul a feszültség. A magyarok Trianonból okulva már megtanulták, hogy a népesség etnikai összetételének jelentős mértékű megváltozása súlyos következményekkel járhat – tette hozzá az M1 műsorában.

Az alkotmányjogász megjegyezte, hogy a római jog, a görög filozófia és a keresztény etika együtt alkotja Európa szellemiségét, ám – mint fogalmazott – előbbit az iszlám törvényei, utóbbit a multikulturalizmus gyengíti, az EU vezetése pedig igyekszik visszaszorítani a nemzeti jogrendszereket és a tagállamok szuverenitását.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére