Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Líbiában is lecsap az USA

2016. március 8. 16:58

WASHINGTON, 16:58

A Pentagon benyújtotta a Fehér Háznak az eddigi legrészletesebb tervet arról, hogy hogyan lehetne súlyos csapást mérni az Iszlám Államra – Líbiában. A katonai megoldás egyelőre csak egy opció.

Fotó: AFP

A Pentagon 30-40 célpontot támadna meg. A haditerv szerint így készítenék elő a terepet a líbiai milíciák szárazföldi offenzívájához és ezt további légi támogatással segítenék. A kivitelezés azonban még várat magára.

Obama és az ENSZ egyelőre a diplomatikus megoldással próbálkoznak: egységkormány létrehozását támogatják, amiben a Tobrukban és a Tripoliban székelő kormány tagjai is részt vennének.

Moammer Kadhafi 2011-es halála óta Líbiát két kormány és két parlament vezeti. Az egyik kormány az iszlamisták irányítása alatt álló Általános Nemzeti Kongresszus, Tripoliban székel. A nemzetközi közösség a 2014-es választásokat megnyerő parlamentet ismerte el, amely Tobrukban székel. Az ország középső területeit az Iszlám Állam uralja.
Fotó: AFP

A mostani haditerv egy komolyabb beavatkozást vetít előre, ha a diplomáciai megoldás kudarcot vallana. Az USA eddig is mért légicsapásokat az Iszlám Állam kiképzőtáboraira Líbiában.

Minden eszközt bevetünk az ISIS ellen, bárhonnan is fenyeget"

– mondta Obama.

A haditerv azért pihen az asztalfiókban, mert ha nem koordinálják megfelelően erőiket az amerikaiak, akkor kútba eshet az ENSZ-el közös tervük, hogy egységkormányt hozzanak létre. Ha mondjuk baráti tűzre kerülne sor, vagy a kormányerők nagyobb veszteséget szenvednének, az alááshatná a politikai megállapodást.

A terv léte mindenesetre megerősíti azokat az elképzeléseket, miszerint eddig is voltak szárazföldi hadműveletek Líbiában a nyugati országok részéről. Ezek valószínűleg hírek és információk szerzésére irányultak. Emellett támogatásban és tanácsadásban részesült a tobruki kormány.

Egyre nagyobb a nyomás a nyugati hatalmakon, hogy beavatkozzanak Észak-Afrikában. A migránsok egyik fő útvonala Líbián és a Földközi-tengeren keresztül vezet Olaszországba. A háború eszkalálódása miatt, mind többen kelnek át Afrikából.

Fotó: AFP

A Pentagon terve jelenleg azt mutatja, hogy a líbiai helyzetet súlyosnak tekintik, de nem annyira, hogy a katonai beavatkozást erőltetve veszélybe sodorják az egységkormány tervét.

A líbiai polgárháborúba 2011 márciusában kapcsolódtak be a nyugati hatalmak: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazására bombázni kezdte a Kadhafi-rezsimet. Október végére a rendszer összeomlott és egy hatalmi vákuumot hagyott maga után. Létrejött egy kormány Tobrukban, egy ellenkormány Tripoliban és a két terület között tanyát vert az Iszlám Állam. Eddig több százezren menekültek el a harcok elől. Az ISIS embercsempészei lélekvesztőkön szállítják a menekülteket Olaszország Földközi-tengeren fekvő szigeteire.

(New York Times)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

amerika, london, párizs

Elképesztő mértékben nőtt azon fiatal lányok száma, akik nemet akarnak váltani. A megdöbbentő adatok miatt utánajárnak annak, mi lehet az oka.

Ultrák nélkül vág neki az El-nek a Vidi

Ultrák nélkül vág neki az El-nek a Vidi

hajrá, magyarok!

Bár a sok néző garantált a fehérváriak összes meccsén, az nagy kérdés, milyen lesz a hangulat.

Öt év börtönre ítélték a röszkei terroristát, Ahmed H.-t

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta Ahmed H.-t csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.

Hisztiznek a balosok Spanyolországban, mert a spanyol Néppárt támogatja Orbánt

Hisztiznek a balosok Spanyolországban, mert a spanyol Néppárt támogatja Orbánt

amerika, london, párizs

Felkérdezné az Unidos Podemos spanyol baloldali pártszövetség a spanyol néppárti képviselőket annak kapcsán, hogy nem szavazták meg a Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben - olvasható ki az MTI cikkéből.

Orbán: semmi szükség arra, hogy más védje helyettünk a magyar határt

Orbán: semmi szükség arra, hogy más védje helyettünk a magyar határt

kétharmad

Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje meg helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről - jelentette ki a miniszterelnök.

Fordulat a dán kultúrharcban: több kereszténység, kevesebb integráció

Fordulat a dán kultúrharcban: több kereszténység, kevesebb integráció

amerika, london, párizs

A dán kulturális minisztérium és a közszolgálati műsorközlő között kötött új szerződés értelmében utóbbinak ezentúl erőteljesebben kell hangsúlyoznia a dán társadalom keresztény gyökereit. Az integráció propagálása viszont kikerült a dokumentumból.

A szlovák miniszterelnök is kiállt a Brüsszeltől független határőrizet mellett

A szlovák miniszterelnök is kiállt a Brüsszeltől független határőrizet mellett

amerika, london, párizs

A Frontexnek kiegészítő megoldásként kellene működnie, nem pedig olyanként, amely helyettesíti a független határőrségeket és a tagállamok ilyen egységeit - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő a visegrádi négyek miniszterelnökeinek - az informális EU-csúcsot közvetlenül megelőző - találkozója után újságíróknak nyilatkozva Salzburgban szerdán.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére