Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Leszavazták a migránsvízumot az EP-ben, de Soros emberei új voksolásért sírnak

2018. november 14. 20:58

Nem lett meg az abszolút többség a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező határozatról szóló szerdai európai parlamenti (EP-) szavazáson, de a jelentéstevő új voksolást szeretne kiíratni, mivel szerinte technikai hiba történt.

A strasbourgi plenáris ülésen 349 képviselő voksolt igennel, 199 nemmel, 47 pedig tartózkodott, miközben a dokumentum elfogadásához abszolút többségre, azaz 376 szavazatra lett volna szükség – írja az MTI. A házszabály szerint a dokumentum elfogadásának vagy elutasításának megállapításakor csak az "igen" és a "nem" szavazatokat veszik figyelembe. 

Juan Fernando López Aguilar spanyol szociáldemokrata jelentéstevő új szavazás kiíratását kérte, amit Antonio Tajani, az EP elnöke elutasított, szakértők szerint azonban a parlament házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete elvileg csütörtöki ülésén még dönthet így.

Fotó: AFP
Soros emberei nem akarják elfogadni az eredményt

Sajtótájékoztatóján a jelentéstevő arról számolt be, hogy a végszavazás előtt egy perccel még 655 képviselő adta le a voksát egy másik kérdésben, s közben senki nem hagyta el az üléstermet, így szerinte az történhetett, hogy sokan, mintegy hatvanan túl hamar vették ki a szavazókártyájukat, és így a gép nem számolta a voksukat.

Többen felszólaltak, új szavazást kérve másnapra. Tajani ezt elutasította, és az érintettek hibájának nevezte, hogy még az eredmények megjelenése előtt kivették a kártyájukat.

"A küzdelem még nem ért véget. Nem lenne szabad elszalasztani ezt a lehetőséget" – mondta a szocdem Aguilar.

A határozatban felszólították volna az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérő személyek legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret felállítására, olyan humanitárius célú vízum létrehozására, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az ezt önként vállaló EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein.

A humanitárius vízumot kiadó államok lehetővé tennék az érintettek belépését a területükre kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából. A tervezett rendelet azonban nem kötelezné a tagországokat ezek kiadására, csupán közös keretet hozna létre az így eljárni kívánók számára.

Fotó: AFP
A kezdeményezés migránsok tömegeit juttatná Európába

A voksolást megelőzően Gál Kinga fideszes képviselő azt írta a közleményében, hogy az EP "a józanság legcsekélyebb jelét sem mutatva olyan kezdeményezéssel állt elő, amely migránsok tömegeit kívánja Európába juttatni". Elfogadhatatlannak nevezte a "realitásoktól elrugaszkodott" javaslatot, mert véleménye szerint az a probléma orvoslása helyett csak importálná azt.

Bár az ügyet már megvitatták az EU-ban, nem született eredmény. Jelenleg számos ilyen tagállami program létezik, de nincs egységes jogi keret a közösségi jogban.

Az Európai Bíróság márciusban kimondta, hogy a tagországok a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nem kötelezhetők humanitárius vízum kiadására az EU-n kívüli államok azon polgárainak, akik azért szeretnének a területükre belépni, hogy ott menekültstátust kérjenek.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei!

Ez a hétvége megmutatta, miért a foci a világ legszebb sportága

Ez a hétvége megmutatta, miért a foci a világ legszebb sportága

hajrá, magyarok!

A Pörge szurkol sorozatunk legfrissebb része ugyan nem a válogatott győzelméről szól, de természetesen az is hatással volt rá.

A migránskvóta és a nyílt társadalom mellett tett hitet Weber pártja

A migránskvóta és a nyílt társadalom mellett tett hitet Weber pártja

amerika, london, párizs

Manfred Weber pártja, a CSU és testvérpártja, a CDU közös programmal készül az EP-választásra.

Orbán Viktor Yoram Hazony világhírű konzervatív írót fogadta

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután a Karmelita kolostorban fogadta Yoram Hazony izraeli filozófust, a jeruzsálemi Herzl Intézet elnökét, akinek A nacionalizmus erénye című könyve elnyerte a 2019-es év Konzervatív Könyve díját - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Miért láthatatlan a balliberálisok hazafiassága?

Miért láthatatlan a balliberálisok hazafiassága?

piszkostizenkettő

A balliberálisok ma már annyira elleneznek mindent, ami a hazával, nemzettel és a nemzeti érzelmű gondolkodással hozható összefüggésbe, hogy minden alap nélkül képesek nacionalizmusnak meg sovinizmusnak minősíteni a legártatlanabb dolgokat is.

Mi történik a vízzel, miután elhagyja az otthonunkat?

Mi történik a vízzel, miután elhagyja az otthonunkat?

ökojobb

Magyarország egyik legkorszerűbb szennyvíztisztítója a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep, amely még európai szinten is az élvonalba tartozik. A telepen egy különleges magyar fejlesztés is helyet kapott. Megnéztük, hogyan tisztítják a bekerülő szennyvizet.

Egy humorista nyerheti az ukrán elnökválasztást

Tovább erősítette pozícióját Volodimir Zelenszkij humorista - derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, melyet egy héttel a vasárnap esedékes ukrajnai elnökválasztás előtt készítettek.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére