Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Legatyásodtak tavaly a milliárdosok

888.hu

2016.03.01. 20:32

A Forbes által figyelt leggazdagabbak vagyona összességében 570 milliárd dollárnyit apadt tavaly. Még 2016-ban is, harmadik éve töretlenül, Bill Gates a Föld leggazdagabb embere - hivatalosan.

A Microsoft alapító vagyona 2016-ra 4,2 milliárddal 75 milliárd dollárra csökkent, de még így is veri a többi 1810 leggazdagabbat, akik együtt 6480 milliárd dollárt hordtak össze. A milliárdosok anyagi helyzetének nem tett jót az olaj árának tavalyi, megállíthatatlannak tűnő esése és a tőzsdék követhetetlennek látszó hullámvasútja, a dollár erősödése pedig a nem amerikai pénzemberek vagyonának jelentős átértékelésével járt. Ezért fordulhatott elő 2010 óta először, hogy a milliárdosok egy főre jutó átlagos vagyona 300 millió dollárral kisebb lett, mint az előző évben volt, így "mindössze" 3,6 milliárd dollárra rúgott.

Ezen a pénzen ráadásul kevesebben osztozkodnak, mint egy éve: 220-an kihullottak a milliárdosok klubjából, és kevesebb mint 200 új embernek sikerült felkapaszkodnia oda. Szegényebben lettek azok is, akik tavaly és idén is bent voltak: többek között az elmúlt 30 évben a csúcsok csúcsát többször is megjárt mexikói telekom-mágnás Carlos Slim is, aki a második helyről rögtön a negyedikre esett vissza, miután az America Movil részvényei jelentős mértékben leértékelődtek tavaly. Idén először kapott helyet viszont a top3-ban Amancio Ortega, a Zara üzletlánc tulajdonosa, beelőzve az omahai bölcset, Warren Buffettet is.

A legjobban Mark Zuckerberg szekere futott 2015-ben, a 31 éves Fb-alapító 11,2 milliárd dollárral növelte vagyonát, amely 44,6 milliárdra nőtt, ezzel a tizenhatodikról a hatodik helyre ugrott a listán.

Soros György vagyonát 24,9 milliárd dollárra teszik, ezzel a 23. az idei listán.

A több mint 1800 közül alig több mint 10 százalék a nő, és a 40 évnél fiatalabbak is kevesen, összesen 66-an vannak, legtöbbjük vagyona örökség, és így is ők vannak kisebbségben, hiszen a legtöbb vagyonos (1186) maga csinálta meg a szerencséjét.

A legifjabb milliárdosok a 19 éves Alexandra Andresen és 20 éves nővére, Katharina, a norvég testvérpár édesapjától örökölte vagyonát. A leggazdagabb nő a Forbes összesítése szerint a francia Liliane Bettencourt, aki a L'Oréal örökösnője, akinek vagyonát 36,1 milliárd dollárra becsülik.
 

(Forbes)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére