Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
spring is coming
 
 
 
 

Lefőtt a kávé a sivalkodóknak: Magyarország az EU élvonalába tartozik a közbeszerzési eljárások átláthatósága alapján

2017. szeptember 13. 16:28

A Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke szerdán egy háttérbeszélgetésen elmondta, hogy a magyarországi közbeszerzési eljárások teljesen átláthatóak az Európai Bizottság legfrissebb adatai szerint, ezzel Magyarország az európai uniós országok között az élvonalhoz tartozik.

Az első nyolc hónapban a nagy értékű közbeszerzési eljárások több mint 88 százalékát nyílt eljárásként folytatták le, az eljárások 85 százaléka zajlott le eredményesen, amelyekre felhívásonként átlagosan 8 ajánlat érkezett"

– ismertette Rigó Csaba.

Rigó Csaba

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A hatóság statisztikái szerint az egyajánlatos eljárások aránya az első fél évben 17 százalék volt, 2016 azonos időszakához képest mintegy 3 százalékkal csökkent. A szakértő jelentős eredményként értékelte, hogy az első fél évben csaknem 40 százalékkal csökkent a hirdetmény nélküli eljárások száma az elmúlt év azonos időszakához képest.

Magyarországon a közbeszerzésekre vonatkozó valamennyi adat az interneten keresztül elérhető, ezért az ország a közbeszerzési eljárások átláthatósága szempontjából uniós összehasonlításban az élvonalhoz tartozik, olyan országokat megelőzve, mint Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország"

– fogalmazott.

OLVASTAD MÁR?

spring is coming
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Kiderült: jobb, ha félünk a mesterséges intelligenciától

Kiderült: jobb, ha félünk a mesterséges intelligenciától

century-on

Amerikai egyetemi kutatók szerint az AI (artificial intelligence) gyors előretörése következtében ugrásszerűen megnőtt annak az esélye, hogy a technológiát rossz célra használják. Ha pedig ez megtörténik, az óriási károkat okozhat.

Próbára tették a dohánylobbit Hollandiában

Nem emelnek vádat emberölés és egyéb bűncselekmények miatt a nagyobb dohánycégek ellen Hollandiában, az ügyészség csütörtöki döntése szerint ugyanis az érintett vállalatok megfelelően tájékoztatták a fogyasztókat az egészségügyi kockázatokról.

Túlterheltek a svájci börtönök az észak-afrikai rabok miatt

Túlterheltek a svájci börtönök az észak-afrikai rabok miatt

amerika, london, párizs

Svájc francia többségű régiójában, Romandyban az elítéltek 80 százaléka külföldi. A statisztikák szerint elsősorban a Magreb országokból származók azok, akik ilyen magasra tornázták fel a számokat.

Hétéves fiúból próbált dzsihadistát faragni egy szíriai orvostanhallgató

Hétéves fiúból próbált dzsihadistát faragni egy szíriai orvostanhallgató

amerika, london, párizs

Bíróság elé került egy 30 éves szíriai orvostanhallgató Németországban, miután radikalizálni próbálta élettársa hétéves gyerekét. A férfi emellett egy berlini zsinagóga ellen tervezett robbantásos merényletet.

A V4-ek mostantól még jobban védelmezik Európát

A visegrádi országok védelmi együttműködésének további erősítéséről írtak alá közös nyilatkozatot Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország képviselői csütörtökön Budapesten az Országházban.

Köves Slomó: attól, hogy valaki kritizálja Sorost, nem lesz antiszemita

Köves Slomó: attól, hogy valaki kritizálja Sorost, nem lesz antiszemita

spring is coming

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a csütörtökön megjelent interjújában elmondta, hogy fenntartásai vannak a nyílt társadalom koncepciójával kapcsolatban és visszásnak tartja, hogy ha valaki kritizálja Sorost, akkor az már rögtön antiszemita.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek a nap legfontosabb hírei.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére