Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Különös jégbolygóra akadtak a csillagászok

Horváth József György

2017.04.29. 19:01

A Csillagok között címû film jégbolygójához hasonló, Föld-szerû bolygót találtak a tudósok.

Az OGLE-2016-BLG-1195Lb nvevű bolygó körülbelül olyan távolságra kering központi csillagától, mint a Föld a Naptól – adta hírül a Space.com. Ám ez a csillag közel sem hasonlít a miénkhez, kicsi és halovány, emiatt pedig képtelen felmelegíteni annyira a bolygót, hogy az élet számára kedvező feltételek uralkodjanak rajta.

Maga az OGLE-2016-BLG-1195Lb sincs közel hozzánk, 13 ezer fényévre található tőlünk. Ami miatt mégis kiemelt figyelmet érdemel a mostani felfedezés, az az, hogy ez idáig a legkisebb tömegű bolygó, amit a gravitációs mikrolencse néven ismert jelenségnek köszönhetően sikerült felfedezni.

A gravitációs mikrolencse lényege, hogy a megfigyelő és egy távoli csillag között egy égitest halad el, amelynek gravitációs tere enyhén megváltoztatja a mellette haladó fénysugár irányát. Mindennek eredményeként a távoli csillag fénye látszólag felerősödik. A módszer alkalmas Naprendszeren kívüli bolygók kimutatására, valamint tömegük és pályájuk sugarának becslésére.

A gravitációs mikrolencsét földi teleszkóppal figyelték meg a Varsói Egyetem által koordinált OGLE-felmérés (Optical Gravitational Lensing Experiment) keretében. Az eseményt ezen kívül a NASA Spitzer űrtávcsövével, valamint a Koreai Mikrolencsézési Teleszkóphálózattal – amely összesen három távcsőből áll össze – is nyomon követték és tanulmányozták.

Az eredmények igazolták az OGLE-2016-BLG-1195Lb létezését, és lehetőséget biztosítottak arra, hogy a kutatók kiszámolják a bolygó tömegét és keringési távolságát.

Az sem biztos, hogy igazi csillag körül kering

Ez a jéglabdaszerű bolygó a legkisebb tömegű planéta, amit mikrolencsézéssel valaha felfedeztek" – mondta Yossi Shvartzvald, a NASA Sugárhajtású laboratóriumának (JPL) munkatársa a kiadott sajtóközleményben.

Azt is sikerült kideríteni, hogy az OGLE-2016-BLG-1195Lb csillaga rendkívül kicsi, tömege a Nap tömegének mindössze 7,8 százaléka. Emiatt kérdéses, hogy valódi csillagról beszélhetünk-e, tömege ugyanis a „befulladt csillagokként" ismert barna törpék és a TRAPPIST-1-hez hasonló ultrahűvös vörös törpék tömege között van. Utóbbi csillagnál egyébként nemrég fedeztek fel hét Föld-szerű bolygót, közülük három jóval közelebb kering a központi csillaghoz, mint az OGLE-2016-BLG-1195Lb, így akár folyékony víz is lehet felszínükön.

Két másik bolygóhoz hasonlóan – amiket szintén a Spitzer mikrolencsézésével detektáltak – az OGLE-2016-BLG-1195Lb is a Tejútrendszer korongjában helyezkedik el, nem pedig galaxisunk központi kidudorodásában. Ez Geoff Bryden, a JPL csillagásza szerint arra utal, hogy a Tejút közepe felé haladva vélhetően egyre kevesebb bolygóval találkozhatunk.

(Origo)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére