Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kövér: nincs versenyképes Európa és Európai Unió erõs európai nemzeti államok nélkül

Bokor Gábor

2018.05.19. 15:40

Az Országgyûlés elnöke szombaton kiskõrösi beszédében elmondta, hogy hazánk halhatatlan, amíg nemzedékei hisznek benne és tesznek érte.

Kövér László a város újraalapításának 300. évfordulóját ünneplő emlékév hivatalos megnyitóján kiemelte: hármas ünnep az évforduló, az újjászületés magyar, szlovák és európai ünnepe.

A házelnök úgy fogalmazott, hogy a jubileum magyar ünnep, mert újabb bizonyítéka annak, hogy a történelem ura soha nem engedi, hogy a világ romboló urainak akarata beteljesedjék rajtunk.

A világhatalomra törő, a keresztény Európát fenyegető oszmán birodalmat a középkori magyar állam önmaga feláldozása árán tudta csak megállítani. A magyarok 1526-ban, majd az azt követő másfél évszázadban történelmük során először, de nem utoljára fizettek tragikus árat a Nyugat számára prosperitást és jólétet hozó biztonságért"

– fogalmazott Kövér László, majd kifejtette, hogy a magyarság által fizetett véráldozatba több száz magyar településhez hasonlóan Kiskőrös sorsa is belefoglaltatott, 1529. április 8-án ugyanis a korábban több ezer éven át lakott település megsemmisült. 

Azonban csaknem kétszáz esztendő múlva azonban Kiskőrös újjászületett, a történelmi végzet nem teljesedhetett be rajta.

Kövér László elmondta, hogy szlovák honfitársaink ünnepe is a mai, mert Kiskőrös a szlovák emberek életerejéből, munkaáldozatából született újjá. Az Országgyűlés elnöke szerint a helyi szlovák közösség hasonlóan a Szlovákiában élő felvidéki magyar közösséghez bebizonyította, hogy minden történelmi csapás, igazságtalanság vagy méltánytalanság ellenére értékteremtő hittel és munkával igenis lehet egyidejűleg hűségesnek maradni a szlovák anyanyelvhez és kultúrához, a szlovák anyanemzethez és Magyarországhoz.

Európai ünnep is a mai mivel Kiskőrös azt példázza, hogy az európaiak mindig csak önmagukból meríthetnek erőt. Csak a keresztény gyökerű kultúránk, csak a családjaink, csak az európai országok, nemzetek és emberek egymás iránti tanúsított jó szándéka tud bennünket megtartani európai szülőföldünkön a 21. században is."

– fogalmazott a házelnök, aki szerint a jövő nemcsak esélyeket, hanem veszélyeket is hordoz az európai demokráciára, jólétre és biztonságra. Kövér László úgy véli, az ember szabadságára és méltóságára alapozó civilizációnkat, szellemi otthonunkat, Európát, és benne közös szülőföldünket a Kárpát-medencét csak közösen lehet megvédeni.

Magyarország készen áll arra, hogy új fejezetet nyisson a kárpát-medencei és közép-európai szomszédságpolitikában, hogy a nemzeteket szétválasztó, olykor egyenesen szembefordító, a történelmi múltból táplálkozó bizalmatlanság helyébe bizalom lépjen"

– mondta, majd úgy folytatta. hogy nincs versenyképes Európa és Európai Unió erős európai nemzeti államok nélkül, mint ahogy nincs európai identitás valós önismeretre épülő, erős öntudatú európai nemzeti közösségek nélkül, de európai demokrácia sem létezhet az európai nemzetek akaratának tiszteletben tartása nélkül. 

Kövér László kitért arra is, hogy a nemzeti kizárólagosságra törekvés helyébe lépő nemzeti kiengesztelődés politikájával Kelet-Közép-Európa országai önmagukat és együttműködésüket is megerősíthetik, és ezzel képesek az egész Európai Unió megújulását is elősegíteni. 

Az ünnepségen jelen volt Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke is, aki elmondta, hogy Magyarország ma sok tekintetben példaként szolgálhat az Európai Unió többi tagállamának. 

A nyelvészek, a történészek és a korszerűen gondolkodó politikusok is egyetértenek abban, hogy a magyar és szlovák nemzet évszázadokon át egymás kulturális és társadalmi életét gazdagította, hozzájárulva az európai térség fejlődéséhez"

– fogalmazott.

Meglátása szerint olyan időket élünk, amikor sokkal erősebb együttműködésre van szükség, ezért a szlovákoknak és a magyaroknak a 21. században is, az Európai Unióban is összefogásra van szükség. A szlovák parlamenti elnök beszéde végén magyarul mondott köszönetet Kövér László házelnöknek a magyarországi szlovák közösség támogatásáért.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére