Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kitiltották Romániából, mert bebizonyította, hogy Székelyföld autonómiája nem alkotmányellenes

Pörge Béla

2018.04.03. 16:25

Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva három évre kitiltották Romániából Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját.

Dabis Attila kedden az MTI-nek elmondta, hogy közérdekű adatigényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Táblabíróság arról tájékoztatta, hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem, a román határrendészet pedig a múlt hét végén elküldte neki azt a határozatot, amely a kitiltásáról szól.

A román határrendészet parancsnoka, Ioan Buda által jegyzett, március 9-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy a belépési tilalom 2021. március 8-ig van érvényben. Dabis Attila esetében nem a nemkívánatos személlyé nyilvánításra vonatkozó, bírósági ítéletet is feltételező törvénycikkely alapján jártak el a román hatóságok.

Egy olyan törvénycikkelyre hivatkoztak, amely "közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból" teszi lehetővé "az illetékes román hatóságoknak", hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák EU-s állampolgárok szabad mozgását Románia területén.

Az indoklásban közölték: olyan cselekedetek következtében jártak el, amelyek veszélyeztetik Románia nemzetbiztonságát.

Azt is megjegyezték: ezek a cselekedetek valós, súlyos és érvényes fenyegetést jelentettek a törvényességre, a szociális, gazdasági, politikai egyensúlyra és stabilitásra, mely a román nemzetállam szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegének a fenntartásához és fejlesztéséhez, valamint a törvényes rend megőrzéséhez szükséges. A határozat a nemzetbiztonsági törvénynek arra a cikkelyére hivatkozott, amely felsorolja a Romániát veszélyeztető tényezőket.

A román határrendészek március 9-én az Ártánd–Bors-határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómiafelvonulásra és tüntetésre. Dabis Attila korábban azt közölte: oka van azt feltételezni, hogy e döntés politikai motivációból született, válaszként arra a nemzetközi kisebbségvédelmi, illetve jogérvényesítő munkára, melyet a székely közösség nevében végez.

A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátoraként is tevékenykedő Dabis Attila a budapesti Corvinus Egyetemen szerzett a közelmúltban doktori címet. A Tévhitek az autonómiáról című, Székelyföld autonómiájának alkotmányossága alcímű doktori dolgozatában tudományos eszközökkel bizonyította, hogy Székelyföld területi autonómiája nem ellentétes Románia hatályos alkotmányával.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére