Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kiss László újabb áldozata

Tóth Dalma

2016.06.24. 21:48

Az volt úszóedzõrõl egy újabb áldozata mesélt.

Hámori Magdolna Olaszországban él jelenleg és régen Kiss László tanítványa volt a Spartacusnál, majd gyerekeket oktatott az egyesület úszóóvodájában.

Egy egykori úszónő, úszóedző a TV2-nek nyilatkozva azt mondta, Kiss László akkor támadt rá, amikor már letöltötte börtönbüntetését csoportosan elkövetett nemi erőszakért.

A korábbi úszónő azt mondta, hogy az eset a '70-es évek elején történt. Kiss László fölment az uszoda egyik emeleti termébe, ahol ő egyedül volt, és rögtön kulcsra zárta maga mögött az ajtót. Az asszony szavai szerint a volt szövetségi kapitány azzal fenyegette, hogy meg fogja erőszakolni. Ezután kergetni kezdte a teremben, és csak akkor hagyta ezt abba, amikor Hámori Magdolna azt mondta, hogy a rendőrséghez fordul és nyilvánosságra hozza a történteket.

Hámori Magdolna hangsúlyozta, nem fog tudni megbocsátani Kiss Lászlónak.

Az úszóedzőről április elején írta meg egy portál, hogy versenyzőkorában, 1961-ben, 21 évesen két másik úszóval együtt megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért több év börtönre ítélték. Kiss László büntetéséből 20 hónapot töltött le, elnöki kegyelemmel szabadult. Az áldozatról az ügy kirobbanása után az terjedt el, hogy már nem él. Takáts Zsuzsanna azonban május 7-én az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorában nyilvánosság elé állt. Azt mondta, elege lett azokból a hazugságokból, amelyek a médiában róla megjelentek. Az interjúban részletesen beszélt az ellene elkövetett erőszakról, az azt követő nehézségekről, a családját ért fenyegetésekről.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére