Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Kínai elnök: remek volt a találkozó Kim Dzsongunnal, Trump is örülhet

2018. március 28. 15:25

PEKING, 15:25

Nagyon jónak értékelte a kínai elnök a találkozóját Észak-Korea vezetőjével abban az üzenetében, amelyet az Egyesült Államok elnökének küldött.

Donald Trump szerdán jelentette be, Hszi Csin-ping kínai elnök az éjjel küldött neki egy üzenetet, aki közölte vele, hogy Kim Dzsongun áll elébe, hogy találkozzon az amerikai elnökkel. Trump ugyanakkor a Twitteren azt is írta, hogy mindenáron fenn kell tartani az Észak-Koreára nehezedő maximális szankciókat és nyomást.

A kínai sajtó szerdán jelentette be, hogy az észak-koreai vezető Pekingbe látogatott. Kim Dzsongun már vasárnap a kínai fővárosba ért, szerdán távozott. Ez volt az észak-koreai kommunista diktatúra vezetőjének első külföldi útja azóta, hogy 2011-ben megörökölte apjától a hatalmat. 

Az észak-koreai diktátor a találkozón kijelentette, nagyapja, Kim Ir Szen és apja, Kim Dzsongil végakaratával összhangban tevékeny erőfeszítéseket fog tenni a Koreai-félsziget atommentesítésére.

Fotó: AFP

Ez az álláspont nem változhat"

– közölte.

Szakértők szerint Kim Dzsongun pekingi útja a két Korea, illetve Észak-Korea és az Egyesült Államok csúcstalálkozójának előkészítését szolgálta. A Fehér Ház szóvivője közölte, hogy az észak-koreai hajlandóság megnyilvánulása a Koreai-félsziget atommentesítésére újabb bizonyítéka annak, hogy a lehető legnagyobb nyomásgyakorlás kieszközölheti a párbeszédet.

Kim Dzsongunnal Donald Trump is tárgyalni készül, találkozójukra várhatóan május végéig sor kerül.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Nem tolták a meleglobbit, ezért ellehetetlenítették a magazint

Nem tolták a meleglobbit, ezért ellehetetlenítették a magazint

bulvár

Egy neves ausztrál esküvői magazint megfenyegettek a melegjogi aktivisták, mert a keresztény beállítottságú újság nem szívesen működött együtt azonos nemű párokkal.

Ezért gyulladt ki Gyurcsányék irodája

Az ATV híradója szerint egy szagelszívó miatt gyulladt ki annak a Teréz körúti irodaháznak a teteje, amelyben a Demokratikus Koalíció központja is volt.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma.

Az volt a bűnük, hogy fehér férfinek születtek - kirúgták őket

Az volt a bűnük, hogy fehér férfinek születtek - kirúgták őket

fehér férfi

Az utóbbi egy évben mind több férfi érzi úgy, hogy célpontokká váltak - nyilatkozta az elbocsájtott férfiak védőügyvédje, akik perelnek a diszkrimináció miatt.

Finnek kipipálva, nyert a magyar válogatott

Finnek kipipálva, nyert a magyar válogatott

hajrá, magyarok!

A magyar válogatott Finnország ellen zárta a Nemzetek Ligája C divíziójának 2. csoportjában a küzdelmeket. Győzelemmel!

Most már politikai lúzerképzést is kaphatsz Vona Gábortól

Most már politikai lúzerképzést is kaphatsz Vona Gábortól

kinyílott a pitypang

A Jobbik egykori bukott elnöke, Vona Gábor politikai tanfolyamot tart december 8-án.

Szanaszét hazudják a vörös terrort a balos történészek

Szanaszét hazudják a vörös terrort a balos történészek

kinyílott a pitypang

Vörös terror. Ha kell, ha nem: jobbról és balról is ugranak a témára. Most épp a baloldali történetírás ragadta meg az alkalmat, hogy egy történelemhamisítással felérő mosdatást vigyen véghez Szamuely Tiborék "munkássága" kapcsán. Felkészül a jobboldal.

Merkel ellenfele sincs kibékülve az ENSZ globális migrációs csomagjával

Miután a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Szász-Anhalt tartományi szervezete elutasította az ENSZ globális migrációs csomagját a hét végi kongresszusán és felszólította a szövetségi kormányt, megszólalt a leköszönő CDU-elnök lehetséges utódja, Jens Spahn is.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére