Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kínában hódítanak a magyar tech cuccok

Horváth József György

2016.04.24. 19:58

Új technológiákat, smart city-rendszereket, IT megoldásokat és a környezetbarát innováció lehetõségeit kínálva igyekeztek lendületet adni a magyar vállalatok képviselõi a magyar-kínai együttmûködésnek a délnyugat-kínai Csungkingban az elmúlt napokban.

Magyarország idén az eddigi legnagyobb számban és a kiállítók között a legtöbb standdal képviseltette magát a kétévente megrendezett csúcstechnológiai kiállításon és vásáron. Az esemény alkalmat adott az egy hónapos Budapesti Kulturális Tavasz rendezvénysorozat elindítására is a 33 milliós tartományi jogú városban.

Horváth Viktória, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kiemelt külgazdasági kezdeményezésekért felelős nagykövete, a több mint 20 vállalatot összefogó magyar delegáció vezetője felkereste azt a területet, ahol a város gyógyellátásra összpontosító termálkomplexum építését tervezi. A háromfázisú beruházás első két szakaszára körülbelül 520 millió jüant (22 milliárd forint) szánnak.

A nagykövet itt ismertette a termálgyógyászati technológiákkal és a hasonló profilú magyar létesítmények igazgatásával kapcsolatos tapasztalatokat és tárgyalt a terápiás szolgáltatások, valamint magyar rehabilitációs módszerek lehetséges bevezetéséről. A kiemelt beruházás gazdáival folytatott megbeszéléseken felmerült a termál gyógykezelés és a hagyományos kínai orvoslás kombinációjának alkalmazása is, amelynek elindítása akár Magyarországon is megtörténhet.

A kiállításon mások mellett az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Dél-Korea, Dánia, Izrael, Olaszország és Új-Zéland is képviseltette magát. A magyar-kínai technológiai és innovációs fórumon több mint 130 kínai szakember vett részt.

A Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem (BME) és a kiemelkedő tudásbázissal rendelkező Csungkingi Egyetem együttműködési megállapodást írt alá diákok és oktatók kölcsönös látogatásáról, illetve közös kutatásfejlesztésekről. A BME további hét magyar céggel együtt írásba foglalta, hogy csatlakozni kíván a helyi kormányzat Csúcstechnológiai Inkubációs Központjával létrehozni tervezett Csungkingi Magyar-Kínai Technológiai Transzferközponthoz.

Horváth Viktóriát, illetve a magyar delegációt fogadta Vu Kang, a metropolisz polgármester-helyettese és tárgyalópartnerei között volt a Csungkingi Turisztikai Hivatal helyettes vezetője is.

A Budapesti Kulturális Tavasz megnyitója alkalmából Csungkingban fellépett a Kujcsou tartományban működő magyar Midnight Band, Gál Helga, a KKM bor és gasztronómiai tanácsadója  jóvoltából a magyar borokkal is megismerkedhettek a résztvevők. Az érdeklődőket gasztronómiai élmények sorozata várta a Kempinski szállodában, amelynek vezérigazgató-helyettese Bíró András az MTI-nek elmondta, hogy a Pekingi Magyar Kulturális Intézet segítségével május közepéig magyar filmestet, népzenei bemutatót tartanak, gombfocibajnokságot, Rubik-kocka kirakóversenyt rendeznek és tovább népszerűsítik a magyar konyhát és borkultúrát.

A Jangce-folyó felső szakaszán, a nyugat-kínai fejlesztési stratégiákban központi helyet elfoglaló Csungkingra, amely tavaly tartományi szinten a leggyorsabb - 11 százalékos - növekedést produkálta, kiemelt országos és nemzetközi figyelem irányul. A kínai államelnök első idei vidéki útja is ide vezetett és tavaly a francia államfő Francois Hollande kínai látogatása is ebben a városban kezdődött. Magyarország 2010 elején nyitotta meg csungkingi főkonzulátusát, amelynek konzuli kerületében, mintegy 20 magyarországnyi területen 260 millió ember él.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére