Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Két nap alatt migránsok százai lépték át a görög-török határt

2018. április 17. 12:28

SZALONIKI, 12:28

Migránsok százai lépték át a görög-török határt az elmúlt két napban – közölte a görög rendőrség kedden.

A tiltott határátlépések száma az észak-szíriai török katonai műveleteket követően emelkedett meg jelentősen.

Fotó: AFP

A görög hatóságok tájékoztatása szerint vasárnap 140, hétfőn 370 embert vettek őrizetbe, akik az Évrosz határfolyón keltek át.

A Törökországból a szomszédos Görögország északi részébe vezető bevándorlási útvonal rendkívül népszerű lett, miután a görög szigeteknél rosszabbá váltak az átkelés körülményei. Ez utóbbi, korábban közkedvelt helyeken ugyanis túlzsúfoltak a táborok, és korlátozzák a menekültek mozgását.

A hatóságok azt tapasztalták, hogy megnövekedett az Évrosz folyón átkelők száma: márciusban már 1658-an érkeztek ezen az úton, míg februárban 568-an, tavaly márciusban pedig még csak 262-en.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

A baloldali svéd kormányt okolja a stockholmi terrortámadás legfiatalabb áldozatának édesapja

A 11 éves kislányát elvesztő Stefan Akerlund egy független bizottság felállítását szorgalmazza, mely megvizsgálná, hogy a tavalyi stockholmi merényletért felelősek-e a baloldali kormány tagjai és a hatóságok vezetői.

Egy transzneművel vennék be Európát Sargentiniék

Egy transzneművel vennék be Európát Sargentiniék

amerika, london, párizs

Megvan az Európai Zöld Párt "csodafegyvere" Judith Sargentini és Jean-Claude Juncker pótlására.

Jeszenszkyből egy is sok

Jeszenszkyből egy is sok

pszicho

Egyre inkább kiveri a biztosítékot a jobboldaliak közösségén belül.

Olasz Testvérek: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat

Olasz Testvérek: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat

amerika, london, párizs

Az olasz bevándorlásellenes párt, a Fratelli d'Italia elnöke, Giorgia Meloni adott interjút a magyar köztévének.

Lemondták a muszlim rapper koncertjét, aki a Bataclanban akart fellépni

A 2015-ös párizsi terrortámadás helyszínén akart koncertet adni a Medine nevű algériai származűsú rapper, azonban a koncertterem törölte a showt, ugyanis tüntetők protestáltak az ellen, hogy fellépjen.

Milliókat gombolt le az államról a migráns, aki a grenfelli tűz áldozatának hazudta magát

Milliókat gombolt le az államról a migráns, aki a grenfelli tűz áldozatának hazudta magát

amerika, london, párizs

A 28 éves illegális migráns azt hazudta, a Grenfell toronyban lakott, amikor feltámadt az épületben a tűz. Több milliós segélyt nyúlt le így az államtól, és most ezért börtönbe fog kerülni.

Baloldali tüntetéskultúra

Baloldali tüntetéskultúra

kétharmad

Azért van annak egy diszkrét bája, amikor Gyurcsány Ferenc hívja tüntetésre az embereket és ő ordibál a tömegnek, hogy "addig nem lehet megnyugodni, amíg lemondásra nem kényszerítik Orbán Viktort."

A hét karikatúrája a 888-on

A hét karikatúrája a 888-on

8)8)8

A DK kormányváltásra készül

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére