Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Két milliárd dollárral gazdagabban

2015. november 26. 14:26

PEKING, 14:20

Magyar és kínai vállalkozók kötöttek nagy haszonnal kecsegtető megállapodásokat Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében. Az Eximbank és a Kínai Fejlesztési Bank közösen több mint 500 millió dolláros hitelkeretet biztosít a két ország közti kereskedelem élénkítésére.

A mai nap is bizonyítja, nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország és Kína között a gazdasági és politikai kapcsolatok soha nem voltak olyan jók, mint most"

– kommentálta az eseményt Szíjjártó.

Fotó: MTI Fotóbank

A miniszter elmondása szerint egyebek közt arról is döntés született, hogy a Huawei kínai óriásvállalat beszáll a magyar informatikai és távközlési fejlesztésékbe, valamint 300 ezer dollárral támogatja a győri Széchenyi István Egyetemet.  Ez összeget egy fejlett technikai laborra fordítja az egyetem, ahol évente 100 hallgatót képeznek majd.

EPS mobilparkolási fizetéssel foglalkozó magyar cég vezetője és a ZTE kínai távközlési hálózati vállalat vezetője egy 450 millió forintos alaptőkéjű vegyes vállalt létrehozás mellett döntött.  A cég helye Kínában lesz, és 100 ezer fizetős parkolót helyet fog működtetni.

A Wizz Air is nagyot nyert az úton. Lízingszerződés keretében 11 új gépet vásárolnak listaáron. Az 1,4 millió dollárt érő üzletet a China Construction Bankkal ütötték nyélbe. Szijjártó szerint az Airbus A321-es gépek garantálják, hogy továbbra is a Wizz Airé legyen, Európa legfiatalabb légiflottája; ennek segítségével a légitársaság tovább növelheti az elmúlt évben elért 20 ezer fős utaskapacitását.

Szíjjártó szerint „olyan magyar vállalati sikerek születtek itt, amelyek egyértelműen növelik a magyar gazdaság versenyképességét.” A miniszter véleménye szerint öldöklő verseny zajlik a kínai exportlehetőségekért a világban és magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar vállaltok tarthassák azt a kedvező irányt, amely eddig 3,5 milliárd dollár kínai befektetést hozott hazánkba.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Hiába készült nagyon Macron a beszédére, bealudtak rajta

Hiába készült nagyon Macron a beszédére, bealudtak rajta

amerika, london, párizs

November 11-én volt száz éve, hogy lezárult az első világháború. A centenárium kapcsán óriási hepajt rendeztek Párizsban, több mint 70 állam- és kormányfő vett részt a Diadalív öröklángjánál tartott megemlékezésen.

Duterte: a Nemzetközi Büntetőbíróság idiótákból áll

Duterte: a Nemzetközi Büntetőbíróság idiótákból áll

amerika, london, párizs

A Fülöp-szigetek szabad szájú elnöke ezúttal sem hazudtolta meg önmagát.

Manfred Webernek elég lesz Juncker helye

Mégsem indul a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökségi posztjáért a párt január 19-re összehívott rendkívüli kongresszusán Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióvezetője, csúcsjelöltje, a CSU alelnöke.

Ömleni fog a pénz Budapestre

Ömleni fog a pénz Budapestre

kétharmad

1000 milliárd forintot jelent a fővárosnak a kormánnyal aláírt, 15 pontból álló megállapodás. A kontraktust Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester írta alá szombaton.

A Fidesz megpróbálja kihúzni Junckerből, mennyi közpénzt utal az EU a migránskártyákra

A Fidesz megpróbálja kihúzni Junckerből, mennyi közpénzt utal az EU a migránskártyákra

kétharmad

Írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottság (EB) "isiászos" elnökéhez.

Olasz kormány: a francia étvágy hírhedt és már régóta ismerjük

Az olasz kormány egyik minisztere úgy fogalmazott: a francia elnök az EU Olaszország ellen irányuló nyomásának vezéralakja lett.

Kigyulladt Gyurcsányék főhadiszállása

Kigyulladt Gyurcsányék főhadiszállása

kétharmad

Szombaton, Budapest VI. kerületében kigyulladt egy négyemeletes irodaépület negyedik emelete. A helyszínre nagy erőkkel érkeztek a tűzoltók. Közben kiderült: a Demokratikus Koalíció (DK) irodái "gyulladtak" ki. A tüzet eloltották.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére