Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Két meglepetés is született az NB 1-ben

Nagy Gábor

2017.07.16. 19:08

Vasárnap játszották le az elsõ forduló további mérkõzéseit.

A Ferencváros hazai pályán fogadta az idei szezonra feljutott Puskás Akadémiát. Az első félidőben a felcsútiak szerezték meg a vezetést, de az FTC még a félidő előtt ki tudott egyenlíteni. Varga Roland szabadrúgásból volt eredményes. A zöld-fehér bajnokaspiráns együttes nem tudott fordítani a második félidőben, sőt Hajnal Tamás horrorsérülése miatt 10 emberrel fejezte be a mérkőzést, így az eredmény maradt az 1–1.

A Vasas szintén hazai pályán fogadta a tavaly igencsak rossz formában lévő Diósgyőrt. Papírforma szerint a Vasasnak járt volna a három pont, azonban az angyalföldiek már az első félidőben hátrányba kerültek, a második félidőben is kaptak egyet, így a végeredmény 0–2 lett.

A Videoton is hazai pályán fogadta az újonc Balmazújvárost. Az eredmény egy meglepő 1–1 lett úgy, hogy az újonc szerezte meg a vezetést.

A szombati eredményeket itt tudjátok megnézni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére