Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Két gólt szerzett az MTK, 1-1 lett az örökrangadó

Pörge Béla

2016.12.10. 20:12

Rengeteg szabálytalanság történt a Fradi-MTK meccsen, ahol bár vezetett a Fradi, a végén örülhetnek a zöldek, hogy az egy pont összejött.

Jól kezdett az MTK, de aztán fokozatosan átvette az irányítást a Ferencváros. A hazaiak helyzeteket dolgoztak ki, de igazán nagy ziccer az egyik oldalon sem volt.

A 36. percben Nagy Dominik jó labdát kapott, amivel kiléphetett, a menteni igyekvő Baki pedig saját kapujába lőtt, ezzel vezetett a Fradi. Sok volt a szabálytalanság, Andó-Szabó nem tudta kézben tartani a meccset.

A második félidő elején Cukic brutális belépőjéért megkapta második sárga lapját, és kiállt. Ezután átvette az irányítást az MTK, de gólhelyzetekig nem jutottak a kék-fehérek. Továbbra is csontzene zajlott a pályán, mindkét féltől akadtak durva becsúszások, ütések, azonban a játékvezető kevés lapot osztott ki.

A 82. percben szabadrúgáshoz jutott az MTK, és ahogy mindig, ekkor is Kanta József végezte el a pontrúgást. A labda tökéletesen találta meg a kékek másik nagy spílerét, Torghelle Sándort, aki a kapuba fejelt, 1—1.

Az utolsó perceket nagyon megnyomta az MTK, több helyzetük is volt.

Egy esetben egy megpattanó lövésnél Nagy Dominik a gólvonalon mentett, ám a kezére pattant a labda. A teljesen egyértelmű tizenegyest nem fújta be Andó-Szabó, ezzel komolyan belenyúlt a meccsbe.

A végén Torghelle így is megnyerhette volna a mérkőzést az MTK-nak, de mellé fejelt nagy helyzetben. További parázs jelenetek és reklamálások mellett végül maradt az 1—1, ami a Fradira nézve hízelgő eredmény.

Ezzel az FTC a negyedik, 4 pontra a harmadik (és első) helytől, 3 pontra az 5-6. helyen álló Mezőkövesdtől és Újpesttől. Az MTK kieső helyen tölti a telet, a Debrecennel azonos pontszámmal, 7 ponttal megelőzve az utolsó Gyirmótot.

Folytatás februárban, csak győzzük kivárni!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére